
Hivatalából távozása előtt négy nappal Traian Băsescu államfő még egyszer borsot tört Victor Ponta miniszterelnök és kormánya orra alá: a parlament által hétfőn este megszavazott negyedik Ponta kabinet nyolc új tagjának szerda reggeli eskütétele előtt azt mondta, Sorin Câmpeanu oktatási és Liviu Pop társadalmi párbeszédért felelős tárcavezető csalásban működtek közre.
2014. december 17., 18:492014. december 17., 18:49
Hozzátette, csak azért fogadja el az eskütételüket, mert az alkotmánybíróság – amely korábban kimondta, az államfőnek ki kell neveznie azon minisztereket, akiknek a parlament bizalmat szavazott – erre kötelezi.
Az államfő kijelentésével arra utalt, hogy a két új miniszter két évvel ezelőtt részese volt Victor Ponta plágiumügyének elkenésében. Pop ugyanis akkoriban az oktatási tárcát vezette. Amikor az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) arra a következtetésre jutott, hogy a Pontával szembeni plágiumvádak helytállóak, a döntés hivatalos közlése előtt miniszteri rendelettel módosította a testület összetételét, illetve elvette a jogát, hogy a plágiumügyekben döntsön. Az átalakítás nyomán került be a testületbe Câmpeanu, aki azóta a CNATDCU főtitkára.
Câmpeanu szerdán elmondta, hogy a parlamenti szakbizottsági meghallgatáson kérdezték őt az államfőt ért plágiumvádról, amelyről úgy nyilatkozott, hogy nem volt köze hozzá. 2012 áprilisától ugyanis egyszerű bizottsági tag volt – magyarázta –, a testület elnöki tisztségét csak szeptembertől töltötte be, amikor már nem tárgyalták a kormányfő plágiumügyét.
A miniszter szerint Pontát tájékoztatta a bizottsági meghallgatás tartalmáról, aki akkor közölte vele, hogy lemond a doktori címről, mert nem akarja, hogy újabb mandátuma elején továbbra is a gyanú árnyéka vetüljön rá és kabinetjére.
Mint arról beszámoltunk, Ponta – aki mindvégig tagadta a plágium tényét – kedden nyilvánosságra hozta a Bukaresti Tudományegyetem rektorának írt levelét, amelyben tudatja: lemond a jogtudományok terén 2003-ban szerzett doktori címről.
Az egyetem szerdán jelezte: megkezdi a doktori cím visszavonását célzó eljárást, és közölte: értékeli Ponta közleményének „őszinte hangvételét és a jóhiszeműséget”, amellyel tudomásul vette az egyetem etikai bizottságának 2012-es döntését, miszerint doktori disszertációja plágiumnak minősül.
Egyébként szerdán a következő miniszterek tettek esküt: Liviu Dragnea – régiófejlesztés és közigazgatás, Darius Vâlcov – pénzügy, Daniel Constantin – mezőgazdaság, Graţiela Gavrilescu –környezetvédelem, Mihai Tudose – gazdaság, Andrei Gerea – energia és kisvállalkozások, Sorin Grindeanu – távközlés, Sorin Mihai Cîmpeanu – oktatás, Ioan Vulpescu – művelődés, Angel Tîlvăr – határon túli románok, Liviu-Marian Pop – társadalmi párbeszéd. Az államfő – egyedüliként – Liviu Poppal nem volt hajlandó kezet fogni.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!