
Bizalmat szavazott a törvényhozás két háza kedden Victor Ponta harmadik, az RMDSZ-t is soraiban tudó kormányának. A honatyák közül 346-an mondtak igent az új kabinetre, míg 192-en ellene szavaztak a Nemzeti Liberális Párt (PNL) múlt keddi kilépése miatt összeverbuvált új koalíciónak, amelyet a Szociáldemokrata Párt mellett az RMDSZ, az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) és a Konzervatív Párt (PC) alkot.
2014. március 04., 20:042014. március 04., 20:04
Az új kormány azonban még nem láthat hozzá feladatához, Traian Băsescu államfő ugyanis jelezte: mindaddig nem tartja alkotmányosnak az új kabinetet, és nem nevezi ki a tagjait, amíg az nem fogad el új programot. Victor Ponta miniszterelnök ugyanis jelezte: a kormány összetételének módosulása ellenére a két évvel ezelőtt elfogadott kormányprogram megvalósítását kívánják folytatni.
A parlamenti bizalmi szavazás előtt az államfő levélben fordult Victor Pontához, amelyben felszólította, hogy a kormány összetételéről szóló szavazás előtt a kabinet összetételének változása miatt módosult kormányprogramról is szavazzon a törvényhozás. Az államfő felhívta a figyelmet, hogy óriási szakadék tátong a jelenlegi kormányösszetétel és aközött, amit a választók elsöprő többséggel megszavaztak 2012-ben.
Băsescu: új programhoz felelősségvállalást!
Băsescu később nyilatkozatot adott, amelyben úgy vélte: nem lehet ugyanazt a programot folytatni, amelyben többször is megjelenik a Szociálliberális Unió (USL) neve, hiszen az USL már nem létezik. Az RMDSZ és a másik három kormánypárt által megkötött, a kisebbségi jogköveteléseket is tartalmazó megállapodásra utalva az elnök rámutatott: új vállalások, célok jelentek meg, amelyeket pártközi megállapodások rögzítenek, és ezeket is be kell foglalni a kormány programjába.
Az államfő két lehetséges forgatókönyv érvényesülhet. Vagy a parlament ötven tagja támadja meg a parlamenti szavazás eredményét az alkotmánybíróságon – ami tudomása szerint megtörténik, és valószínűleg a Demokrata-Liberális Párt vállalja el –, vagy alkotmányos konfliktus robban ki az államfői hivatal és a parlament között, mivel ő maga óvja meg a szavazást.
„Tiszteletben kell tartani az alkotmány szellemét, Romániának gyorsan és legitim módon beiktatott kormányra van szüksége” – mondta Băsescu. Közölte: ha sikerül megtalálni a módot, hogy a parlament minél gyorsabban szavazhasson az új kormányprogramról, majd a miniszterekről, ő hajlandó aláírni a miniszteri kinevezéseket.
Ezért azt javasolta, hogy a kormány felelősségvállalással, azaz a parlamenti vita megkerülésével terjessze be az új programot, hogy a törvényhozás szavazhasson róla. Ebben az esetben az ellenzéknek jogában áll három napon belül bizalmatlansági indítványt benyújtani a kormány ellen. Ha az indítványt elfogadják, a kormány megbukik, ha elutasítják, a beterjesztett jogszabály elfogadottnak minősül. Az államfő közölte: ha a kormány felelősséget vállal a programért, azonnal aláírja a miniszteri kinevezéseket, és nem várja meg a bizalmatlansági indítványt.
Távozik Antonescu a szenátus éléről
Lemondott a szenátus elnöki tisztségéről Crin Antonescu, a frissen ellenzékbe vonult PNL elnöke. Antonescu korábbi koalíciós társával, Victor Ponta miniszterelnökkel a kormányról szóló szópárbaj után jelentette be távozását. A szóváltásra a parlament két házának együttes ülésén került sor, amelyen az új kormányról szavaztak a honatyák. Ponta beszéde közben egy oldalvágással – anélkül, hogy konkrétan nevesítette volna – felhánytorgatta a lemondását követelő Antonescunak, hogy 2012-ben azt mondta: ha a felfüggesztési eljárás végén Traian Băsescu államfőt nem váltják le a népszavazáson, távozik a politikából. A népszavazáson nem volt meg az érvényességhez szükséges részvételi arány, így Băsescu a helyén maradt, Antonescu viszont nem távozott. Kedden azonban már bejelentette lemondását a szenátus éléről.
Ponta: nincs új program!
Ponta ugyanakkor leszögezte: új kabinete a 2012 decemberében elfogadott kormányprogram megvalósítását folytatja, és nem hajlandó új programért felelősséget vállalni.
Kifejtette, a kabinet alapvető célja a stabilitás biztosítása, az etnikumközi konfliktusok megelőzése, ezért felszólította a politikusokat, hogy a politikai küzdelmet tartsák a demokratikus határokon belül, és ne foglalkozzanak olyan témákkal, amelyek etnikumközi konfliktusokat gerjeszthetnek.
Hozzátette: be kell bizonyítani, hogy Románia demokratikus ország, amely tiszteletben tartja a kisebbségek jogait, ezért nem szabad a szélsőségesek csapdájába esni, akik eseténként különböző televíziós csatornákon szólalnak meg.
A kormányfő reményét fejezte ki, hogy az államfő tiszteletben tartja az alkotmánybíróság 2008-as ítéletét, miszerint az elnök csak abban az esetben utasíthatja el egy, a parlament által megszavazott miniszter kinevezését, ha az súlyos alkotmánysértést követett el.
Mivel Ponta elutasította az államfő kérését, várhatóan vagy az államfő, vagy az ellenzék alkotmánybírósághoz fordul, a taláros testület döntéséig pedig az eddigi ügyvivő kormány irányítja az országot.
Meglepett szociáldemokraták
A parlamenti szakbizottságok a délelőtt folyamán meghallgatták a miniszterjelölteket, és mindegyikükről kedvező véleményt fogalmazott meg a testületek kormánypárti többsége. Kelemen Hunor – aki miniszterelnök-helyettesi minőségben irányítja a művelődési tárcát – a meghallgatáson elmondta: a minisztériumot a 2012-es kormányprogram alapján irányítja majd, ugyanakkor annak működéséhez az szükséges, hogy a júliusi költségvetés-kiegészítés során növeljék a tárca rendelkezésére álló összeget. Megjegyezte: a művelődési minisztérium rendelkezésére álló összeg idén a legkisebb az elmúlt 24 évben, így Románia ebből a szempontból utolsó helyen áll az EU-ban.
Victor Ponta miniszterelnök tervei kapcsán még hétfőn este arról beszélt: a kétharmados többség elvesztése ellenére sem mondott le az alkotmány módosításáról, mivel továbbra is támogatja a Crin Antonescu PNL-elnök vezette alkotmánymódosító bizottság által kidolgozott javaslatokat. Hozzátette: a decentralizációs folyamatot is folytatni kívánja.
Az új koalíció fő erejét adó, Ponta vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői és honatyái egyébként hétfőn este az egyik bukaresti szálloda vendéglőjében ültek össze, hogy megismerkedjenek az új miniszterekkel, Ponta ugyanis nagy meglepetésre több tisztségbe is eddig alig ismert technokratákat nevezett ki.
Az egyik legnagyobb meglepetés Ioana Petrescu kinevezése a pénzügyminiszteri tisztségbe. A 34 éves közgazdász a Harvardon doktorált pénzügyi ismeretekből, és az elmúlt hónapban Ponta szaktanácsadójaként tevékenykedett. Bukaresti sajtóbeszámolók szerint a PSD befolyásos helyi vezetőit meglepte Ponta döntése, többen sérelmezték, hogy nem egyeztetett velük az új miniszterek jelölésekor.
Volt, aki szerint utoljára a pártot miniszterelnökként 2000 és 2004 között irányító, jelenleg börtönben ülő Adrian Năstase engedte meg magának, hogy a pártvezetéssel való egyeztetés nélkül nevezzen ki minisztereket. Valeriu Zgonea, a képviselőház szociáldemokrata elnöke ugyanakkor kedden leszögezte: a PSD készen áll a kormányfő által jelölt fiatal technokraták támogatására, ami paradigmaváltást jelöl, mivel eljött az ideje, hogy a különböző tisztségeket az arra alkalmas emberek töltsék be, nem pedig azok, akiket a politikusok akarnak.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!