
Újfent hevesen bírálta Traian Băsescu decemberben leköszönt államfő Tiberiu Niţu legfőbb ügyészt.
2015. március 17., 17:522015. március 17., 17:52
Miután hétfőn délután már meggyanúsította azzal, hogy az 1989-es forradalom idején Bukarestben a tömegbe lőtt, kedden Facebook-oldalán arról írt: Niţu forradalmárigazolvánnyal rendelkezik, és egy nyolcezer négyzetméteres telket kapott a forradalomban szerzett érdemeiért, ezért kinevezésekor azt hitte, korrektül kivizsgálja majd a forradalom dossziéit.
Ugyanakkor mandátuma utolsó heteiben arról értesült, hogy tényleges szolgálatát töltő katonaként a jelenlegi főügyész azon egyenruhások között volt, akik a televízió tetejéről a felkelőkre lőttek, ez pedig akkor is súlyos, ha nem talált el senkit.
Băsescu annak nyomán kezdte el Niţut bírálni, hogy a legfőbb ügyészség vizsgálni kezdte lánya földvásárlási ügyeit.
Egyébként a korrupció miatt tízéves börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu üzletember kedden közölte: bepereli Băsescut, amiért az hétfőn az állította, hogy Gabriela Firea PSD-s szenátoron keresztül mentették át a Szekuritáté Crescent nevű cégéből a pénzt a Voiculescu tulajdonában álló Grivco cégcsoportba.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
szóljon hozzá!