2012. szeptember 18., 08:362012. szeptember 18., 08:36
Pia Ahrenkilde Hansen, az Európai Bizottság szóvivője tegnap elmondta: a találkozó célja az volt, hogy eloszlassa a romániai fejlemények kapcsán keletkezett brüsszeli aggodalmakat. Leszögezte: az EB abban érdekelt, hogy sikerüljön túllépni az aggodalmat keltő helyzeten, és le lehessen zárni az alkotmányossági vitákat.
Az EB másik szóvivője, Olivier Bailly közölte: a találkozó után azért nem tartottak sajtótájékoztatót, mert Barroso a Traian Băsescu államfővel folytatott találkozót követően is csak közleményt adott ki, és azonos elbánásban kívánták részesíteni a két politikust. Barroso után egyébként Pontát Elio di Rupo belga kormányfő is fogadta.
A Barrosóval folytatott találkozó kapcsán egyébként Ponta még vasárnap este az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva brüsszeli útjáról elmondta: arról kívánta tájékoztatni Barrosót, hogy Romániában nem történt államcsíny a Traian Băsescu államfő leváltását célzó kormányintézkedések során, a Szociálliberális Unió (USL) pártjai alkotta kormány legitim, az államfő csak a saját nevében beszélt, miközben ő miniszterelnökként a parlamenti többség, sőt „talán az egész ország nevében” szól. Egyúttal úgy vélte, nem normális, amit az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) tett, az, hogy „exportálta” a belpolitikai csatározásokat, tönkretéve Románia imázsát.
Szerinte azon tizenegy pontos lista elemeinek többségét, amelyet júliusban adott át neki Barroso, és amelyben a jogállamiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét garantáló lépéseket követeltek a kormánytól, Bukarestből sugallták. Ponta szerint amúgy a tizenegy pontból „tíz és felet” teljesítettek, a „fél” két olyan honatya mandátumát érinti, akik esetében bebizonyosodott az összeférhetetlenség.
Ponta ugyanakkor úgy véli, a liberális szenátor, Mircea Diaconu esetében igazságtalan döntésről van szó. Mint ismeretes, Diaconuról bebizonyosodott, politikai tevékenyéségével nem összeegyeztethető, hogy a bukaresti Nottara színház – mint közintézmény – igazgatói tisztségét is betöltötte, ráadásul néhány éve úgy alkalmazta feleségét a főrendezői tisztségre, hogy az nem felelt meg a pályázati kiírásban foglalt követelményeknek. Ennek nyomán a művelődési tárca éléről is távoznia kellett.
A kormányfő azon véleményének is hangot adott, miszerint Băsescu mindent megtesz annak érdekében, hogy még a december 9-i választások előtt eltávolítsa az USL-kormányt. Erre az egyetlen esélye az, ha sikerül megosztani a balliberális szövetséget, azonban Ponta szerint ez nem történik meg, mivel az USL egységes csapat. Leszögezte: nem engedi meg az államfőnek, hogy beavatkozzék a kormány tevékenységébe, és ezen múlik az elnök és a kabinet közötti béke időtartama.
Pénteken egyébként Băsescu államfő is tárgyalt Barrosóval Brüsszelben, az EB elnöke akkor minden romániai politikai erőt, legyen akár kormányon, akár ellenzékben, mértékletességre és felelősségteljes viselkedésre szólított fel. A bizottság vezetője leszögezte, hogy az Európai Bizottság nem enged abból, hogy minden tagállamtól elvárja, hogy tiszteletben tartsa a jogállamiságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét és az alkotmánybíróság döntéseit. Barroso kifejtette továbbá, hogy véleménye szerint Romániának stabil politikai és jogi keretekre van szüksége hitelessége, gazdasági és pénzügyi helyzete megőrzéséhez.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.