
Európa nem tudja befogadni az összes menekültet, ezért meg kell erősíteni az Európai Unió külső határait – jelentette ki Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt elnöke pénteken Temesváron.
2016. január 29., 17:002016. január 29., 17:00
2016. január 29., 19:232016. január 29., 19:23
Az uniós végrehajtó szerv elnöki tisztségét 2004 és 2014 között betöltő Barroso (képünkön jobbra) díszdoktori címet vett át pénteken a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen. Az ünnepségen jelen volt Dacian Cioloș miniszterelnök, aki 2010 és 2014 között az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa volt.
Barroso beszédében kitért a menekültválságra. A Mediafax hírügynökség szerint elmondta: gyakran kérdezik, hogy EB-elnökként hogyan kezelte volta a menekültválságot. Úgy vélte, Európa számára gondot okoz a migránsok magas száma. Rámutatott: az igazi válság azonban Szíriában, Líbiában és Irakban van.
„Realistáknak kell lennünk, Európa nem tudja befogadni valamennyi menekültet, ezért meg kell erősíteni a külső határokat” – idézte a román hírügynökség Barrosót. A vendég dicsérte Dacian Cioloșt és az általa vezetett szakértői kormányt. Úgy vélte, más országokban is előfordult már, hogy szakértői kormányzásra volt szükség, és szerinte az ilyen kabinetekre szükség lehet bizonyos időszakokban még akkor is, ha nem élvezik közvetlenül a választók támogatását.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!