
Bolojan: tudatában vagyok, hogy a stabilitás és a kiszámíthatóság szempontja nagyon fontos hitelezőink számára
Fotó: Gov.ro
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy „nem áll szándékában távozni” tisztségéből, megjegyezve, kötelességének tartja az ország érdekében cselekedni, bár egy négypárti koalíciót nem könnyű irányítani.
2025. október 31., 11:312025. október 31., 11:31
Nem áll szándékában távozni, mert kormányfőként tudatában van annak, hogy a befektetők a politikai stabilitást fontosnak tartják. Kötelessége mindent megtenni az ország érdekében, amit kell, és közben úgy tesz, mintha nem hallaná a kritikákat, a kizárólag politikai céllal megfogalmazottakat, mintha nem látná, mi történik, pont azért, hogy ne súlyosbítsa a konfliktusokat – egyebek mellett erről is beszélt Ilie Bolojan kormányfő az Antena 1 televízió csütörtök esti műsorában.
Mint fogalmazott: egy négypárti koalíciót nem könnyű irányítani, és az utóbbi időszakban megpróbálta elkerülni a konfliktusokat, mert
„A konfliktusok nincsenek segítségünkre, és én tudatában vagyok, hogy a stabilitás és a kiszámíthatóság szempontja nagyon fontos hitelezőink számára” – idézte a miniszterelnök televíziós nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.

Nem fog felbomlani a jelenlegi kormánykoalíció, mivel nincs rá alternatíva – vallja Dominic Fritz, Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.

Mint köztudomású, az alkotmánybíróság korábban az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította azt bírás és ügyészek nyugdíjkedvezményeit eltörlő törvénymódosítást, amelyért a kormány felelősséget vállalat a parlamentben.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem marad a kormánykoalícióban, ha a többi partner párbeszéd nélkül, egyoldalúan próbál döntéseket rákényszeríteni – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!