Bár a háború miatt szükség lenne a lőszerre, a bürokrácia hátráltatja, hogy Becali eladhassa a fegyvergyárát az amerikaiaknak

Egészen mostanáig: az ukrajnai háború nyomán a NATO-tagállamok jelentős mennyiségű lőszert küldtek Kijevnek, így a saját készleteik fogyatkozni kezdtek. Ennek nyomán megnőtt az igény a lőszergyártó kapacitás növelésére, így az amerikai beruházók bejelentkeztek Becali gyáráért.

Az Adevărul szerint a FCSB tulajdonosa azt mondta, már az előleget is megkapta, de a 13 millió dolláros tranzakciót még mindig nem lehet nyélbe ütni, ugyanis a bürokrácia hátráltatja a szerződés aláírását.

A vizsgálatra egyrészt azért van szükség, mert EU-n kívüli beruházóról van szó, másrészt azért, mert érzékeny területet érint. Ezért az ügylet részleteit az Európai Bizottságnak is továbbították.

A hivatali malmok azonban annak ellenére is lassan őrölnek, hogy a NATO-tagállamoknak egyre égetőbb szükségük van a lőszerre – részben az ukrajnai háború, részben a haderőfejlesztési tervek miatt.

Becali egyébként a gyár részvényeinek több mint 90 százalékát birtokolja, a többit a volt alkalmazottak, illetve az állam is résztulajdonos 0,5 százalékos arányban a gazdasági minisztériumon keresztül.

2012-ben a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletben kötelezte a tulajdonost 307 000 eurós bírság kifizetésére, mivel nem teljesítette a hárommillió eurós befektetésre vonatkozó szerződéses kötelezettségét.

Mivel nem fizetett, az állam elkezdte a kényszervégrehajtást, de hiába hirdette meg az aktívák egy részét négyszer is eladásra, nem sikerült értékesíteni.

A gyárra aztán bejelentkeztek az amerikai befektetők.

Az Adevărul által idézett iparági források szerint a fő piac Ukrajna lesz, hiszen az ország az Oroszországgal vívott háború miatt hatalmas mennyiségű lőszert fogyaszt, de a tervek szerint a román védelmi tárca és más külföldi partnerek számára is szállítanának lőszert.

Az amerikai fél legfeljebb három ilyen gyártósor beszerzését tervezi, a termelés várhatóan legkésőbb 2024 januárjában indulhat meg.

Ezt követően, a jövő évtől az amerikai fél a közepes és nagy kaliberű – 152 és 155 milliméteres –lőszerek piacát is célba veszi, és ebben a szegmensben a Romarm korábbi üzemeivel fog együttműködni. Ezután, szintén a beruházás második fázisában, a termelés hatékonyabbá tétele érdekében az amerikai fél be kíván lépni a lőporgyártás piacára, ahol Románia nagyon szenved. Ahogy a nagy kaliberű lőszerek esetében, úgy a lőpor gyártásában is a Romarm régi üzemével terveznek együttműködni az amerikai befektetők.

A két lőporgyártó üzem, a fogarasi és a viktóriavárosi jelenleg nem működik, és a fegyveripar kénytelen a Szerbiából származó importra támaszkodni.

Aurel Cazacu katonai elemző szerint évekkel ezelőtt Románia hat vagy akár hét féle lőportípust is képes volt előállítani, polgári felhasználásra is.

Akkoriban ezek versenyképes termékek voltak, amelyek a lőszergyárakat látták el, de ezek az idők lejártak: a gyártási technológia elavult, emiatt már nem költséghatékony a puskaporgyártás.

Ennek következtében jelenleg a román ipar sem tudja gyorsan kielégíteni a román hadsereg lőszerigényét, ami elég kényes helyzet, és az exportról nem is érdemes.

Egyes piaci források szerint csak a gyártósorok beszerzése és felállítása 25-30 millió dollárba kerül majd a beruházóknak.