2009. november 13., 15:322009. november 13., 15:32
A magyar diplomácia vezetője a csütörtöki külügyminiszteri szintű találkozón is részt vett. Az MTI-nek elmondta: egy sokoldalú szerveződés éves eseményéről van szó, amely ugyanakkor kétoldalú megbeszélésekre is alkalmat ad.
A magyar diplomácia vezetője Iurie Leanca moldáv külügyminiszterrel is közös asztalhoz ült. Balázs Péter kellemes meglepetésként fogadta, hogy partnere kitűnően és folyékonyan beszél magyarul, a nyelvet még a Szovjetunió fennállása idején tanulta az egyetemen. A miniszter emlékeztetett arra, hogy ez az ország most jut el az Európai Unióra szabott kereskedelem szintjére. A szabad kereskedelem alapos szabályozást igényel, be kell tartani az áruk származási szabályát, a versenyszabályokat- jegyezte meg Balázs Péter, hozzáfűzve, hogy Magyarország ezen a téren már jól eligazodik, ezért sokoldalú technikai segítséget nyújthat Moldovának, elsősorban tanácsadással. Megígérte kollégájának, hogy Budapest szakértőket bocsát majd rendelkezésre az integráció meggyorsítása érdekében.
Balázs Péter az előző napon tanácskozott Catalin Predoiu ügyvezető külügyminiszterrel is, akinek azonban hamarosan lejár a mandátuma, akárcsak a jelenleg ügyvezetőként működő román kormánynak. E fórum színhelyén ezért most nem jöhetett létre teljes értékű magyar-román kétoldalú találkozó, hiszen \"hiányzik hozzá a román kormány\". Ősszel éppen a romániai kormányválság kitörése miatt kellett elhalasztani a közös kormányülést, amelyre az új kormány megalakulása után - remélhetőleg a jövő elején - már sor kerülhet. Talán éppen az a találkozó nyithatja meg az együttműködés új fejezetét - mondta a magyar miniszter.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).