2008. november 24., 18:032008. november 24., 18:03
A magyar párt arra kéri a minisztériumot, hogy ezt a törvénytervezetet vonja vissza – olvasható az MKP közleményében. Az MKP ugyancsak követeli, hogy a parlamentben vonják vissza a Szlovák Nemzeti Párt képviselőinek azon javaslatát, miszerint a jövőben nem lesz szükség a helyi önkormányzatok beleegyezésére a területükön felállítandó emlékművek esetében.
\"Ezen javaslatok egyetlen célja az MKP szerint csak a szlovákok és a magyarok közti feszültség veszélyes növekedése lehet. Az MKP elutasítja az ilyen magatartást és nem vállal semmiféle felelősséget az ezen javaslatok által kiváltott esetleges konfliktusokért\" – áll a Dunajsky Éva szóvivő által aláírt közleményben.
A pozsonyi Új Szó című napilap azt írta: már nemcsak az oktatási minisztérium, hanem a kulturális tárca is azon dolgozik, hogy a helységneveket csak szlovákul lehessen írni. Eddig csupán a tankönyvek voltak veszélyben, Marek Madaric minisztériumának tervezete értelmében viszont az összes, nyilvános érintkezésnek minősülő esetben államnyelven kellene használni a földrajzi neveket. A jogszabály megsértését a tervezet szerint ismét szankcionálhatnák, éspedig 100-tól 5000 euróig terjedő pénzbüntetéssel. A módosítás látszólag csak formai változást hoz, a megkötés eddig is a törvény része volt, de csupán a hivatali nyelvhasználatot érintő 3. paragrafus egyik pontjaként.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).