Az egységes adókulcs gyümölcsének tekintik a büdzsétervezetet

Rekordot dönt a 2007-es költségvetés Óvatos optimizmussal fogadta a romániai társadalom a Tãriceanu-kabinet által elõterjesztett jövõ évi költségvetés-tervezetet. Míg a kormánypártok azt hangsúlyozzák, hogy 2007-ben minden eddiginél nagyobb költségvetésbõl gazdálkodhat az ország, az ellenzéki pártok választási kampányfogásnak tartják a tervezetet. Gazdasági elemzõk óvatosan fogalmaznak: szerintük az infrastrukturális fejlesztésekre szánt jelentõs összeg fõ haszonélvezõi az építkezési vállalatok lesznek. Ugyanakkor figyelmeztettek: fejlesztési tervek híján számos minisztérium az idei költségvetésben elõirányzott pénzt sem tudta felhasználni.

2006. október 18., 00:002006. október 18., 00:00

A szakértõk óvatosságát fokozza, hogy a csatlakozás utáni strukturális alapok csak nyár végén érkeznek meg. Ilyen körülmények között tehát a „minden eddiginél nagyobb büdzsé” hatása csak akkor mutatkozhat meg, ha mind a minisztériumok, mind pedig az önkormányzatok több fejlesztési projektet nyújtanak be. Egyébként az aggodalmakat az idei költségvetés tapasztalatai is táplálják: augusztusban ugyanis a hazai össztermék (GDP) közel egy százalékának megfelelõ összeget az önkormányzatok nem tudták felhasználni.

Nyugdíjemelés és kórházépítés
A 2007-es költségvetés gazdasági következményein kívül azonban néhány szociális intézkedés máris biztosra vehetõ. Így például a nyugdíjak 17,4 százalékkal növekednek január elsejétõl, 2007 végéig pedig összesen 21 százalékkal lesznek nagyobbak a jelenleginél. Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter a Krónikának elmondta: a kormány várhatóan elfogadja majd az RMDSZ által javasolt tervezetet is, amelynek értelmében 180 lej lenne a romániai minimálnyugdíj. Ez elsõsorban a mezõgazdasági nyugdíjból élõknek jelentene nagy segítséget – fejtette ki  a miniszter.
Winkler szerint a 2007-es költségvetés legfõbb pozitívuma, hogy a politikai szinten megállapított prioritások összhangban állnak a gazdasági oldallal: így az egészségügy és az oktatás jelentõs költségvetés-növekedéssel számolhat. Az oktatási tárca egyébként a GDP 5,2 százalékát kapja, az Egészségügyi Minisztérium pedig a GDP 4,1 százalékából gazdálkodhat. A pénzek jelentõs részét a bentlakások és iskolák felújítására fordítják majd – közölte Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök. Az egészségügyben a legfontosabb teendõk listáján nyolc regionális, illetve húsz megyei kórház megépítése szerepel. Winkler szerint azonban az infrastrukturális fejlesztésekre szánt összeg alacsonynak számít ahhoz képest, hogy a kormány ezt is a prioritások közé sorolta. Az infrastruktúrára szánt pénzt egyébként tegnapi sajtótájékoztatóján Markó Béla RMDSZ-elnök is kevésnek tartotta. Erre célra a GDP 6,6 százalékát különítik el, és létrehozzák az Országos Infrastruktúra-fejlesztési Alapot, amely a Román Kereskedelmi Bank privatizációjából befolyt mintegy 2,2 milliárd euróval gazdálkodik. A szállításügyi tárca hárommilliárd eurós költségvetésének jelentõs részét autópályák, országutak és terelõutak építésére fordítják. Ugyanakkor mintegy 24 ezer tömbházlakást terveznek építeni fiatal házasok számára.

Az egységes adókulcs gyümölcsei
A kormány számításai szerint 2007-ben 6,4 százalékos gazdasági növekedésre lehet számítani, az infláció pedig 4,5 százalékos lesz. A Pénzügyminisztérium 2,8 százalékos költségvetési hiánnyal számol 2007-re. A tárca elõrejelzése szerint a romániai átlagbér mintegy 12 százalékkal emelkedik a jövõ év folyamán.
A költségvetés-tervezetet várhatóan novemberben vitatja majd meg a parlament. Az ellenzéki pártok máris jelezték, hogy a tervezet ellen szavaznak, mivel megvalósíthatatlannak tartják, és választási kampányfogásnak minõsítik. Winkler szerint a költségvetés megvalósítható, hiszen nem populista szociális intézkedéseket tartalmaz, hanem fejlesztésre ösztönöz. A büdzsé jelentõs növekedését egyébként több politikus és gazdasági elemzõ az egységes adókulcs bevezetésével, a külföldi befektetések növekedésével, valamint a jobb adóbehajtással magyarázza.

----------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát