Hirdetés

Az egészségügyi minisztérium alkalmazottjait is vizsgálják a petesejt-kereskedelem ügyében

Vizsgálatot indított az ügyészség a bukaresti petesejt-kereskedelem ügyében az egészségügyi minisztérium több alkalmazottja ellen, akik jóváhagyták a fővárosi Sabyc magánklinika engedélyezési kérelmét mesterséges megtermékenyítés elvégzésére. Az őrizetben levő izraeli orvosok ügyvédje azt állítja: a román szórakoztatóipar ismert személyiségei is szerepelnek a petesejt-adományozok között.

Hírösszefoglaló

2009. július 27., 13:442009. július 27., 13:44

Az ügyészek szerint kérdőjeleket vet fel a mesterséges megtermékenyítés engedélyezésének módja, mivel idén áprilisban az egészségügyi tárca egy olyan jelentést küldött az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz (DNA), mely arra figyelmeztet, hogy a magánklinika nem teljesíti a beavatkozás elvégzésénbek törvényes feltételeit. Ennek ellenére három hónappal később már megadták a kórház által kért engedélyt.

A Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság egy hete két izraeli orvost és a Sabyc klinika titkárnőjét helyezte vizsgálati fogságba, mivel a gyanú szerint az intézmény petesejt-kereskedelemmel foglakozik. ‬Kihallgattak ugyanakkor harminc izraeli nőt is,‭ ‬akik mesterséges megtermékenyítésre vártak.‭

A‭ ‬klinika tíz éve működik Bukarestben,‭ ‬a megtermékenyítéshez szükséges engedéllyel alig két hete rendelkezik.

Az intézményt egy izraeli orvos-család alapította‭ ‬1999-ben,‭ ‬eddig körülbelül kétezer esetben hajtott végre mesterséges megtermékenyítést.‭ ‬A‭ ‬10-15‭ ‬ezer eurós költségű beavatkozást eddig‭ ‬1200‭ ‬izraeli és németországi ügyfél vette igénybe.‭ ‬A donorok‭ ‬18‭ ‬és‭ ‬30‭ ‬év közötti romániai lányok voltak,‭ ‬akik két-háromszázt eurót kaptak a petesejtekért - állítja az ügyészség. Ezt cáfolja azonban az izraeli orvosok ügyvédje, aki szerint szó sincs arról, hogy ezeket a szegénysorsú lányokat kihasználták volna, mivel a petesejtj \"adományozók\" között a román szórakoztatóipar ismert személyiségei is fellelhetők.

A romániai jogszabályok szerint a petesejt-adományozás csak anyagi ellenszolgáltatás nélkül történhet.‭

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés