2009. január 14., 13:322009. január 14., 13:32
Az államosított ingatlanok visszaszolgáltatását előíró törvény módosított változatát az államfő december végén küldte vissza az alkotmánybíróságnak. Băsescu alkotmányossági kifogásokat talált a jogszabályban, melyet már korábban is az alaptörvénnyel ellentétes, az emberi jogokat sértő és az újraállamosításhoz vezető tervezetnek nevezett.
Băsescu kifogása szerint a törvénymódosítást az alkotmányos előírások figyelembe vétele nélkül fogadták el, a törvény nem felel meg az Emberi Jogok Európai Egyezményének, ugyanakkor a hatalmi ágak szétválasztását is figyelmen kívül hagyja.
A Konzervatív Párt (PC) által beterjesztett törvénymódosítás gyakorlatilag gátat vetne a kommunizmus idején államosított ingatlanok természetben történő visszaszolgáltatásának, ugyanakkor többletjogokkal ruházta volna fel a lakásokat megvásárló volt bérlőket.
A módosított jogszabály lényege, hogy az 1945. március 6. és 1989. december 22-e között elkobzott, majd az 1995/112-es számú törvény alapján az akkori bérlők által megvásárolt ingatlanok volt tulajdonosai nem kaphatják vissza vagyonukat természetben, csak kárpótlásra jogosultak. A Dan Voiculescu PC-elnök által kidolgozott módosítás ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy a volt bérlő a szóban forgó ingatlan jelenlegi piaci értékére jogosult, ha az általa felvásárolt bérlakás adásvételi szerződését később a bíróság megsemmisítette.
Mivel az 1995-ben született 112-es törvény alapján bérlők ezrei potom pénzért (úgynevezett könyvelési áron) jutottak hozzá a kommunisták által elkobzott ingatlanokhoz, a Voiculescu-féle törvénymódosítás tetemes bevételhez juttathatja őket. A bérlők akár bíróságon is visszakövetelhetik az általuk kifizetett, és az állam által visszafolyósított akkori vételár és a jelenlegi piaci érték közötti különbözetet, amennyiben a természetbeni restitúció miatt kénytelenek lennének kiköltözni a lakásból. Traian Băsescu államfő korábbi kijelentései szerint „a bérlők és az állam között a 112-es törvény alapján kötött adásvételi szerződések a módosítás értelmében megszüntetik a volt tulajdonosok tulajdonjogát, ami nem más, mint újraállamosítás”.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).