Hirdetés

Az alkotmány módosítását, és nem az SZNT autonómiareferendumát támogatja az RMDSZ

„Az RMDSZ vezetősége még nem foglalkozott a Székely Nemzeti Tanács meghirdette autonómiareferendum kérdésével, székelyföldi parlamenti képviselőként azonban nem hiszek a népszavazásban” – nyilatkozta tegnap a Krónikának Kelemen Hunor parlamenti képviselő annak kapcsán, hogy az SZNT még Románia 2007-es EU-csatlakozása előtt népszavazást rendezne a területi autonómiáról. Az RMDSZ-es honatya elmondta, a romániai törvények nem teszik lehetővé, hogy referendum határozzon a kérdésben, a szövetség éppen ezért vallja, hogy alkotmány- és törvénymódosításra van szükség. Kelemen szerint népszavazás nélkül is kijelenthető, hogy a régió lakosságának több mint kilencven százaléka akarja az autonómiát.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. október 10., 00:002006. október 10., 00:00

 „Illúzióba hajtanánk az embereket, ha azt állítanánk, hogy konkrét eredménnyel járna a népszavazás, hiszen ma Romániában ennek csupán közvélemény-kutatás jellege lehet. Az RMDSZ úgy értékelte, hogy első lépésként, jogi és intézményes keretként a székelyföldi önkormányzati társulást kell létrehozni, azután pedig listázzuk azokat a törvényeket, cikkelyeket, amelyeket módosítani kell a területi autonómiával kapcsolatos koncepciók gyakorlatba ültetéséhez” – szögezte le a Szövetségi Egyeztető Tanács elnöke. Kérdésünkre elmondta: az autonómia tárgyában nincs megosztottság az erdélyi és a székelyföldi magyar közösségen belül, az RMDSZ elfogadta az SZNT „kinyújtott jobbját”, a vita a továbbiakban arról kell szóljon, hogy milyen eszközök visznek közelebb a célhoz. „Márpedig a referendum nem visz közelebb. Ha viszont a román politikai eliten kívül a társadalom képviselőivel is közvitát folytatunk, akkor előbb-utóbb esély nyílik a törvény- vagy akár az alkotmánymódosításra is. Már akadnak a román közéletben, akik nem utasítják el élesen a területi autonómia gondolatát, és nyitottak a párbeszédre, persze nem azokra gondolok, akik parancsra nyilatkoznak. Nemrég például Renate Weber volt elnöki tanácsos figyelmeztetett arra, menynyire hamis az állítás, miszerint Európában nincs modell a területi önrendelkezésre” – jelentette ki Kelemen Hunor, aki szerint a reális cél megértetni a román közélettel, politikával, hogy az autonómia nem Románia ellen irányul, nem veszélyezteti az ország területi integritását, hanem normális európai célkitűzés.
Ezzel szemben a bukaresti politikai alakulatok tegnap újfent hevesen támadták a székelyföldi autonómiakezdeményezéseket, sok esetben összemosva az RMDSZ-t az SZNT-vel. Mircea Geoană, a Szociáldemokrata Párt elnöke felszólította az államfőt és a miniszterelnököt: a Legfelsőbb Védelmi Tanács keretében foglaljon állást a Csapó József SZNT-elnök által a hétvégén beharangozott autonómiareferendumról. Sorin Oprescu, az ellenzéki alakulat szenátora a felsőház plénuma előtt elmondott beszédében irredentizmussal vádolta az RMDSZ elnökét és az SZKT tagjait az etnikai alapú önrendelkezés szorgalmazásáért, csodálkozásának adva hangot amiatt, hogy Traian Băsescu miért nem függeszti fel kormányfőhelyettesi tisztségéből az ország feldarabolását „sürgető” Markó Bélát. Eközben Emil Boc demokrata pártelnök elhatárolódott a „területi szeparatizmust” célzó kezdeményezésektől, beleértve a regionális népszavazást, majd közölte: alakulata és az RMDSZ viszonya kizárólag alkotmányos keretek között lehetséges.

------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés