Hirdetés

Az USL mellőzné az Alkotmánybíróság döntését

Miközben a bukaresti parlament két házának plénuma ma készül tudomásul venni az államfő leváltásáról szóló népszavazás érvénytelenítéséről szóló alkotmánybírósági határozatot, a kormányzó liberálisok nem nyugszanak bele a számukra kedvezőtlen végeredménybe. Ioan Ghişe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora a hétvégén Brassóban bejelentette: határozattervezetet terjeszt a törvényhozás ülése elé, amely kimondaná, hogy Traian Băsescut a referendumon tulajdonképpen leváltották, ennek következtében előre hozott államfőválasztást kell kiírni.

Rostás Szabolcs

2012. augusztus 27., 07:112012. augusztus 27., 07:11

A politikus nem rejtette véka alá, hogy nem ismeri el a népszavazás érvénytelenségét kimondó taláros testület döntését, szerinte ugyanis az alkotmánybírák csak a referendum megszervezésének törvényessége fölött lettek volna illetékesek ítélkezni.

Ioan Ghişe úgy véli, az alkotmánybíróságnak nem áll hatáskörében véleményt mondani a referendum törvényességéről és alkotmányosságáról, a parlamentnek pedig jogában áll dönteni a további lépésekről.

Osztotta liberális politikustársa véleményét Codrin Ştefănescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos tanácsának főtitkára is, aki szerint a honatyáknak ma „nem szabad mellőzniük” a PNL szenátorának indítványát. Közben a PNL másik szenátora, Varujan Vosganian virulens támadást intézett az alkomtánybíróság három tagja ellen, akiket összeférhetetlenséggel vádolt. Az örmény nemzetiségű politikus a hétvégén személyes blogján azt állította, hogy Augustian Zegrean, a taláros testület elnöke rokkantsági nyugdíjat is kap, így nem lenne jogosult betölteni a közméltósági tisztséget. Vosganian amiatt is összeférhetetlennek tartja a talárosok vezetőjét, hogy a testvére, Mircea Vasile Zegrean az Emil Boc vezette kormány idején kapta meg az állami tulajdonban lévő Kazánok, Magas Nyomású Tartályok és Emelőszerkezetek Állami Felügyelete igazgatását.

Aspazia Cojocaru alkotmánybíró rovására azt hozta fel a PNL alelnöki tisztségét betöltő Vosganian, hogy korábban a kommunista titkosszolgálattal, a Szekuritátéval való együttműködéssel gyanúsították (az átvilágítóbizottság később kimondta, hogy Cojocaru nem volt besúgó – szerk. megj.) Vosganian szerint feltételezett összeférhetetlenségük miatt semmisnek tekinthető a taláros testület három tagjának szavazata, ebből kifolyólag pedig a népszavazás tárgyában született határozat is semmis.

Hogy a három kormánypárti politikus véleménye mennyire tükrözi a Szociálliberális Unió (USL) vezetőségének álláspontját, az a hétvégén nem derült ki, Victor Ponta PSD-elnök, kormányfő és Crin Antonescu PNL-elnök, ideiglenes államfő ugyanis egyaránt külföldre utazott pihenőszabadságra. Korábban azonban mindketten úgy nyilatkoztak, hogy – az Európai Bizottság kategorikus felszólításának eleget téve – tiszteletben tartják az alkotmánybíróság határozatát.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés