Hirdetés

Az újabb román biztosjelölt is bizonytalan

Három a román igazság? A kormány második biztosjelöltje, Dan Nica sem felel meg az elvárásoknak •  Fotó: gov.ro

Három a román igazság? A kormány második biztosjelöltje, Dan Nica sem felel meg az elvárásoknak

Fotó: gov.ro

Előfordulhat, hogy Rovana Plumb után a második romániai uniós biztosjelöltet is elutasítja Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnöke.

Balogh Levente

2019. október 09., 19:212019. október 09., 19:21

2019. október 09., 19:252019. október 09., 19:25

A Digi 24 hírcsatorna szerint ez máris megtörtént. Az EB egyik szóvivője megkeresésükre úgy reagált: a román kormány hivatalosan hétfőn küldte meg a javaslatát a Romániának járó biztosi tisztség betöltésére, ez pedig Dan Nica, akiről múlt héten döntött a kormányzó Szociáldemokrata Párt (SD) országos végrehajtó testülete.

„A levél egy olyan jelölt nevét tartalmazta, akivel a Bizottság megválasztott elnöke már interjúzott, de nem fogadta el. A megválasztott elnök csapata továbbra is kapcsolatban áll mindkét (a magyar és a román – szerk. megj.) kormánnyal, a folyamat pedig folytatódik” – közölte a bizottsági szóvivő, hozzátéve: a román jelöltet még nem fogadták el.

Hirdetés

Sajtóértesülések szerint

von der Leyen még a magyar második jelöltet, Várhelyi Olivért, Magyarország EU-nagykövetét sem fogadta el, mivel még várja a román jelöltet.

A megválasztott elnök korábban már elbeszélgetett Dan Nicával, akit elutasított. Erre nyáron került sor, amikor a román kormány először küldte meg jelöltjeinek nevét, a Nicáét és a Plumbét. A Mediafax brüsszeli forrásokra hivatkozva azt írta: ennek ellenére még nem tekinthető úgy, hogy von der Leyen ismét elutasította Dan Nicát, az egyeztetések így folytatódnak.

Viorica Dăncilă miniszterelnök szerdán valótlanságnak nevezte Nica elutasítását. Mihai Fifor miniszterelnök-helyettes, a PSD főtitkára is cáfolta, hogy von der Leyen visszautasította volna Dan Nicát, de ha ez mégis megtörténne, akkor van tartalékjelölt.

Mint ismeretes, az EB megválasztott elnöke Romániának a közlekedésért felelős uniós biztosi tisztséget szánja.

Ursula von der Leyen arra kérte Viorica Dăncilă miniszterelnököt, hogy Dan Nica mellett nevezzen meg egy női jelöltet is. A kormányfő választása Gabriela Ciot európai ügyekért felelős külügyi államtitkárra esett. Ám ő sem problémamentes: a PressOne portál szerint Ciot egy 2012-ben, a nemzetközi kapcsolatok témakörében írt doktori disszertációjának irányító tanárával, Vasile Pușcaș egykori román uniós csatlakozási főtárgyalóval közösen írt cikkének nagy részét a forrás feltüntetése nélkül másolta.

Mint ismeretes, miután az EP jogi bizottságra összeférhetetlenségre hivatkozva elutasította Rovana Plumb román biztosjelöltet, mivel a román szociáldemokrata politikusnő eltérő tartalmú vagyonbevallást nyújtott be Brüsszelben és Bukarestben. Előbbiben nem tüntetett fel egy magánszemélytől kapott, 800 000 lejes kölcsönt, amelyet adományként kapott, és amelyet a párt európai parlamenti választási kampányára adományozott tovább.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
2026. november 02., hétfő

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt

Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái

Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái
2026. november 02., hétfő

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek

Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek
2026. november 02., hétfő

„Kaviárszocialisták”: luxizással vádolja az ellenzék a PSD politikusait

„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.

„Kaviárszocialisták”: luxizással vádolja az ellenzék a PSD politikusait
Hirdetés
Hirdetés