2012. december 27., 13:032012. december 27., 13:03
A miniszter szerdán este a Realitatea hírtelevízióban azt mondta: az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) álláspontja nem releváns. „A kormányfő plágiumügye jogi kérdés is lehet. A CNATDCU döntése ugyanakkor értéktelen. Megalapítása óta ismerem a CNATDCU-t, de sohasem szervezett sajtótájékoztatót, és sohasem elemzett ki plágiumügyre vonatkozó bejelentéseket” – mondta a miniszter.
Mint ismeretes, Victor Ponta doktori disszertációja kapcsán korábban három bizottság foglalt állást. Június végén a CNATDCU arra a következtetésre jutott, hogy Ponta plagizált, a testületet azonban az ülés megkezdése után, de még a döntés közzététele előtt miniszteri rendelettel átszervezték, határozatát pedig semmisnek nyilvánították.
Ezt követően az oktatásügyi minisztériumnak alárendelt Országos Etikai Bizottság (CNE) döntött az ügyben, álláspontja szerint Victor Ponta nem plagizált doktori disszertációja megírásakor, a dolgozat pedig megfelel a 2003-ban hatályos törvényi előírásoknak. A testületet ugyanakkor még a döntés meghozatala előtt átszervezte az oktatási miniszter.
A harmadik testület a Bukaresti Egyetem etikai bizottsága, amely megállapította, hogy plágium elemei azonosíthatók Victor Ponta doktori disszertációjában, a dolgozat pedig komoly kutatásetikai hiányosságokat tartalmaz.
A miniszterelnök korábban leszögezte: a hatályos tanügyi törvény értelmében csak a CNE-t felügyelő Tudományos Kutatást Felügyelő Hatóság (ANCS) az illetékes a plágiumvádak elbírálásában, így a hivatalos álláspont szerint disszertációja nem tekinthető plágiumnak. Ezt az álláspontot vallotta Ponta beosztottja, Ecaterina Andronescu korábbi oktatási miniszter is, akit egyébként szintén plágiumvádak értek.
Mint arról beszámoltunk, a plágiumügy júniusban robbant ki: a Nature című nagy tekintélyű nemzetközi tudományos folyóirat szellőztette meg, hogy Ponta disszertációjának jelentős részét másolhatta.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.