Hirdetés

Az RMDSZ elutasítja az államfő vádjait, de nem zárja ki, hogy szavazni fog a Băsescu felfüggesztése ügyében

Kelemen Hunor visszautasította Traian Băsescu kedd esti kijelentését, miszerint az RMDSZ is részt vesz az állami intézmények elleni támadásokban, és kilátásba helyezte, hogy a szövetség szavazni fog az államfő tisztségből való felfüggesztése ügyében.

Hírösszefoglaló

2012. július 04., 13:302012. július 04., 13:30

Az RMDSZ elnöke szerint az államfőt vagy rosszul informálták, vagy szándékosan keltett zavart, amikor kedden este azt mondta, hogy más pártok mellett az RMDSZ és Kelemen Hunor is támadja az állam intézményeit.

„Úgy vélem, az államelnököt téves információkkal látták el. Az RMDSZ és a magam nevében határozottan visszautasítom kijelentéseit. A szövetség szenátusi frakciója nem vett részt sem a Vasile Blaga leváltására vonatkozó szavazáson, sem a két ház együttes ülésén napirendre kerülő, a nép ügyvédjének leváltásáról szóló voksoláson, mert úgy véltük, a felhozott indokok nem voltak kellőképpen megalapozottak. A tartózkodás nem jelent igen szavazatot egyetlen esetben és egyetlen parlamentben sem. Biztosítom az államelnököt, hogy az RMDSZ esetében mellélőtt\" – idézi a szövetségi elnöki hivatal közleménye Kelemen Hunor nyilatkozatát.

Az RMDSZ elnöke hozzátette: az RMDSZ-frakciók a képviselőház elnökének, Roberta Anastasénak a leváltásáról tartott szavazáson is tartózkodtak. Azt is elmondta, hogy az RMDSZ nem fogadja el alkotmánybírák esetleges visszahívását sem.

„Azt is el kell mondanom, hogy az RMDSZ ebben a pillanatban nem része a parlamenti többségnek. Én határozottan visszautasítom a minket ért vádakat, mert valótlanok, nem tartom becsületesnek azt, hogy az államfő olyan nyilatkozattal állt elő, amelyre nincs egyetlen megalapozott érve sem” – szögezte le az RMDSZ elnöke a közlemény szerint.

Traian Băsescu felfüggesztése kapcsán Kelemen azt mondta: az RMDSZ egyelőre nem foglalkozott a kérdéssel, álláspontját pedig csak azt követően alakítja ki, hogy ismeri annak kezdeményezésnek a tartalmát, amelyet a kormányoldal szerdán készül benyújtani a parlamentben.

Újságírói kérdésre válaszolva kilátásba helyezte, hogy az RMDSZ törvényhozói jelen lesznek és az eddigiekkel ellentétben szavazni is fognak, ha a parlamentben az államfő felfüggesztéséről kell dönteni.

Kelemen Hunor szerint sok minden indokolhatja Băsescu felfüggesztését.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés