
Az RMDSZ a magyar közösség számára fontos törvények alkalmazását és a román–magyar kapcsolatok javítását várja Dacian Cioloș miniszterelnök-jelölttől – mondta Kelemen Hunor.
2015. november 10., 22:252015. november 10., 22:25
2015. november 11., 11:022015. november 11., 11:02
A szövetség elnöke azt követően nyilatkozott a magyar közmédiának, hogy a román államfő a pártfüggetlen Dacian Cioloș korábbi mezőgazdasági uniós biztost bízta meg kormányalakítással.
Brüsszeli mandátuma előtt 2007–2008-ban Cioloș egy évig a bukaresti mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcát vezette egy olyan kormányban, amelyben az RMDSZ is részt vett.
Kelemen Hunor elmondta: közös kormányzásuk idején kiváló szakemberként ismerte meg Cioloșt, aki később uniós biztosként is bebizonyította, hogy átlátja és egyben tudja tartani a komplikált, sok érdeket jelentő rendszereket. Felidézte, már az RMDSZ szombati tanácskozása alkalmával úgy nyilatkozott, hogy a leendő technokrata miniszterelnöknek egy „Cioloș típusú\" szakmai múlttal rendelkező, hiteles embernek kellene lennie.
Az RMDSZ azonban nem kíván látatlanban parlamenti támogatást ígérni Cioloșnak, hanem – egy hamarosan sorra kerülő találkozón – meg akarják ismerni elképzeléseit, közvetíteni akarják felé a magyar közösség igényeit.
Kelemen Hunor a marosvásárhelyi magyar orvosképzés intézményi önállóságát és az anyanyelvhasználatot szabályozó törvények alkalmazását említette példaként. Hozzátette: az új kormány legsürgősebb feladata a jövő évi költségvetés kidolgozása lesz, és az RMDSZ elvárja, hogy a büdzsében a magyar közösség igényei is megjelenjenek.
„A román–magyar kapcsolatokat most már ideje lenne megpróbálni helyre tenni, javítani, hiszen ezt nagyon elrontotta a Ponta-kormány utolsó egy esztendejében” – vázolta a magyar közösség másik prioritását az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor kifejtette: nem vitás, hogy Dacian Cioloș kormánya megkapja a bizalmat a parlamenttől, csak az a kérdés, hogy azt követően milyen viszonyt tud kialakítani a pártokkal, mert ahhoz, hogy egy éven keresztül vezesse az országot, szüksége lesz a parlamenti támogatásra.
A román alkotmány szerint a miniszterelnök-jelöltnek tíz nap áll rendelkezésére, hogy az általa javasolt kormánynévsor és kormányprogram számára bizalmat kérjen a parlamenttől.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!