
Halasztás. Négy jogszabályról csak később mond véleményt az alkotmánybíróság
Fotó: Ccr.ro
Az Ilie Bolojan vezette kormány által felelősségvállalással elfogadott öt reformtörvény közül egyet átengedett, négyről pedig későbbre halasztotta a döntést az alkotmánybíróság szerdai ülésén.
2025. szeptember 24., 11:552025. szeptember 24., 11:55
Az alkotmánybíróság elutasította az egyes állami hatóságok – mint az Országos Távközlési Szabályozó Hatóság (ANCOM), az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANREI és a Pénzügyi Felügyelet (ASF) – hatékonyabbá tételét célzó törvény elleni alkotmányossági kifogásokat, ugyanakkor
Ugyanígy járt el a három másik érintett jogszabállyal is, amelyek a következők:
Mint arról beszámoltunk, már előre kiszivárgott, hogy a különleges nyugdíjak ügyét a téma „bonyolultságára” hivatkozva halasztani fogják.

Bár az eredetileg rögzített napirend szerint az alkotmánybíróságnak szerdán kellene döntenie a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényről, egybehangzó értesülé
Az alkotmánybíróság elé az az öt, a költségvetési hiány lefaragását célzó törvénytervezet került, amelyeket a kormány szeptember 1-jén parlamenti felelősségvállalással, vagyis a vita megkerülésével fogadtatott el.
A különleges nyugdíjakról szóló törvényt legfelsőbb bíróság támadta meg, másik négy törvénytervezetet a szélsőjobboldali ellenzéki pártok, az Románok Egyesüléséért Sz9vetség (AUR), az SOS Románia és a Fiatal Emberek Pártja (POT).
Ilie Boloja miniszterelnök korábban jelezte: lemondhat tisztségéről, ha a talárosok elvetik a különleges nyugdíjak mósodítását.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!