2013. január 24., 13:172013. január 24., 13:17
\"Annak ellenére, hogy az Európai Unió az állampolgárság kérdését nemzeti hatáskörben tartja, a nevezett jogszabály és jogfosztási eljárás több uniós alapelvet is – úgymint a jogbiztonság elve, a jóhiszeműen szerzett jogok védelme, a méltányosság elve, vagy akár az egyenlőség elve – sérthet. A petíció megalapozottságát és tényszerűségét mi sem igazolja jobban, mint hogy a szakbizottság a mai napon azt befogadhatónak nyilvánította, és információkérés céljából továbbította az Európai Bizottsághoz. Ez a döntés bíztató jel, reményeink szerint ebben a kérdésben is sikerül előrelépést elérni, és a szlovák kormányt nyomás alá helyezni\"– fogalmazott Bagó Zoltán.
\"A jogfosztott szlovákiai magyarokkal történő szolidaritástól vezérelve mély és őszinte együttérzésünket fejezi ki az, hogy felvállaltuk a petíció közvetlen benyújtását a Petíciós Bizottsághoz, és a közös nemzeti siker reményében a továbbiakban is támogatjuk azt\" – véli Tőkés László.
\"Mint ismeretes, Szlovákia olyan formában módosította a szlovák állampolgárságra vonatkozó szabályozást, mely alapján az a személy, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot. Ennek nyomán már több olyan felvidéki magyart is megfosztottak a szlovák állampolgárságtól, akik korábban kezdeményezték és meg is kapták a magyar állampolgárságot. Ez tarthatatlan és felháborító diszkrimináció!\" – jelentette ki Mészáros Alajos felvidéki magyar politikus.
A petíciót több közéleti személyiség, ugyanakkor a szlovák állampolgárságától megfosztott 100 éves Tamás Aladárné Ilonka is aláírásával látta el.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.