Hirdetés

Az érettségi és a képességfelmérő elhalasztását lengette be a sztrájkoló pedagógusok egyik vezetője

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Miközben hétfőn már második hetébe lépett a béremelésért kirobbantott pedagógussztrájk, és a nap folyamán az ország több városában is utcára vonultak a tanárok, egy szakszervezeti vezető immár a nyári vizsgák elhalasztásának lehetőségét is meglebegtette arra az esetre, ha a kormány nem enged.

Krónika

2023. május 29., 12:042023. május 29., 12:04

Marius Nistor, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke hétfőn a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva beszélt erről az eshetőségről.

„A pandémia idején más országokkal ellentétben, ahol elhalasztották az összes vizsgát, Romániában megtartották őket.

Hirdetés

Jelenleg azonban a vizsgák elhalasztásáról beszélünk, mivel jelenleg is zajlik a példa nélküli tiltakozóakció, és arra kérjük a gyerekeket és a szülőket, hogy legyenek megértőek velünk szemben, és álljanak ki mellettünk”

– mondta Nistor.

A szakszervezeti vezető megismételte: a kormány ajánlata – miszerint különböző bónuszokat adna a béremelés helyett – nem elegendő, a pedagógusok nem fogadhatnak el „utalványok vagy kártyák formájában kapott morzsákat”.

A munkaügyi minisztériumban délután 2 órától várhatóan újabb egyeztetésre kerül sor a kormány és a szakszervezetek illetékesei között a bértábláról.

Marius Nistor az Agerpresnek elmondta: amíg a kormány nem fogad el egy olyan sürgősségi kormányrendeletet, amely kimondja, hogy bértábla kidolgozásánál a kiindulópontot a felsőfokú végzettséggel rendelkező kezdő pedagógusok bére jelenti, amelynek egyenlőnek kell lennie a bruttó átlagbérrel, nem vetnek véget a sztrájknak.

„Konkrétumokra van szükség, nem szóbeli vállalásokra” – nyomatékosította. Hozzátette, egyelőre a másik követelésüket is fenntartják, azaz 25 százalékos béremelést kérnek minden tanügyi dolgozó számára az új közalkalmazotti bértörvény hatályba lépéséig.

Mint arról beszámoltunk, a pedagógusok a múlt hétfőn kirobbantott sztrájk révén kezdetben

a kezdő tanárok számára nettó 4000, a legalább 25 éves szolgálati idővel rendelkező pedagógusoknak pedig 7000 lejes bért követeltek.

A hét során aztán leszögezték: 25 százalékos béremelést akarnak.

Vasárnap Dan Cărbunaru kormányszóvivő bejelentette, hogy a tanügyi szakszervezetek képviselőivel a napokban folytatott egyeztetéseket követően a kabinet előkészítette a tanügyi alkalmazottak jövedelmének növelését célzó sürgősségi rendelet tervezetét. Hozzátette, a jogszabály értelmében gyakorlatilag minden tanügyi alkalmazottnak nőni fog a jövedelme, „differenciált módon”. A tanszemélyzet és a kisegítő tanszemélyzet 2500 lejes juttatásban részesül, amelyet két részletben kapnak meg, 1000 lejt júniusban és 1500 lejt októberben. A kisegítő személyzet összesen 1000 lejt fog kapni, 500 lejt júniusban és 500 lejt szeptemberben.

Ezt követően a szakszervezeti vezetők azt nyilatkozták, hogy folytatódik az általános sztrájk a tanügyben, mert a kormány nem teljesítette a pedagógusok legfontosabb követeléseit, ugyanazt a pluszjuttatást ajánlotta fel a tanügyi alkalmazottaknak, amelyet utóbbiak múlt héten már elutasítottak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből
2026. január 16., péntek

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében

A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében
2026. január 16., péntek

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül

A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás

Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás
2026. január 16., péntek

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság

Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság
2026. január 16., péntek

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök

A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok

A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok
2026. január 15., csütörtök

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára

A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára
2026. január 15., csütörtök

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás
Hirdetés
Hirdetés