
George Simion kitart az elnökválasztás második fordulója mellett
Fotó: Videófelvétel
Az államelnöki tisztség megüresedésének megállapítását és az elnökválasztás második fordulójának megszervezését kérte hétfőn az AUR az alkotmánybíróságtól. A párt szerint az alkotmánybíróság felelős az elnökválasztás megtartásáért.
2024. december 23., 16:392024. december 23., 16:39
A politikai alakulat az Agerpres-hez eljuttatott közleménye szerint Klaus Iohannis államfői mandátuma december 21-én lejárt, és mivel az alkotmánybíróság 2024/32-es határozatával érvénytelenítették az elnökválasztás teljes folyamatát, nem adottak az alkotmányos feltételek Iohannis tisztségben maradásához. Ugyanakkor
– érvel az AUR.
Közleményük szerint az alkotmány előírásai szerint az alkotmánybíróságnak kell kezeskednie az alkotmány tiszteletben tartásáért és felügyelnie az államelnök-választást. Az alkotmány elsőbbsége azt jelenti, hogy tiszteletben tartják az alaptörvénynek azt a kitételét, miszerint Románia demokratikus jogállam, nem pedig egy ,,kialakulóban levő diktátor hűbérbirtoka”, ahogy George Simion pártelnök és Gheorghe Piperea ügyvéd, AUR-os EP-képviselő fogalmaz a beadványban.
Az AUR szerint még 2024 végéig meg kell szervezni a második fordulót, mert az alkotmánybíróság csak a titkosszolgálatok jelentéseire alapozva érvénytelenítette az elsőt. Az említett jelentésekben szereplő külső állami beavatkozásra és a választók manipulálására vonatkozó állításokra azonban nincs bizonyíték – olvasható a dokumentumban.
A közlemény szerint a titkosszolgálatok jelentései nem szerepelhetnek bizonyítékként sem polgári, sem büntetőjogi, sem pedig választási peres ügyben, és a titkosszolgálatok nem szólhatnak bele az igazságügyi folyamatokba.
Az AUR szerint ugyanakkor a médiában december 20-án megjelent hírek azt bizonyítják, hogy a választók TikTokon zajló manipulációs kampányát a PNL finanszírozta, tehát ,,az állami szereplő valójában egy belső politikai szereplő volt”.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion bejelentette, hogy pártja nem vesz részt a Cotroceni-palotában zajló konzultációkon, mert nem ismeri el legitim államfőnek Klaus Iohannist.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!