Hirdetés

Román külügyminiszter: az együttműködésen alapuló nyitott hozzáállásra törekszik Románia a Magyarországgal ápolt kapcsolatában

•  Fotó: Facebook/SzijjártóPéter

Fotó: Facebook/SzijjártóPéter

Románia a partnerségen és együttműködésen alapuló nyitott hozzáállásra törekedett és törekszik továbbra is annak érdekében, hogy a Magyarországgal ápolt kapcsolatában rejlő lehetőségeket teljes mértékben kiaknázza – jelentette ki Luminiţa Odobescu román külügyminiszter szerdán, magyar hivatali kollégájával, Szijjártó Péterrel folytatott megbeszélésén.

Hírösszefoglaló

2024. július 24., 20:192024. július 24., 20:19

Szijjártó a Transzatlanti Partnerség az Energia- és Éghajlatügyi Együttműködésért (P-TECC) ötödik miniszteri találkozóján vesz részt, amelynek társszervezője a román energiaügyi minisztérium.

A külügyminisztérium tájékoztatása szerint a két miniszter megvitatta a román-magyar kétoldalú párbeszéd kilátásait, valamint az európai és biztonsági helyzetet. Luminiţa Odobescu hangsúlyozta, hogy

Hirdetés

új együttműködési lehetőségeket keresnek, és közös projekteket kívánnak kidolgozni olyan területeken, mint az infrastruktúra, a közlekedés, az energia és a belügyek.

A román külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Románia fontos célkitűzése a teljes körű schengeni csatlakozás, és magyar hivatali kollégája megerősítette, hogy Budapest határozottan támogatja ezt a törekvést.

Kifejtette, hogy Bukarest érdekelt az Európai Unió bővítésének előmozdításában, mind Ukrajna és a Moldovai Köztársaság, mind a Nyugat-Balkán, mind pedig Törökország bevonásával – számolt be az Agerpres.

A román külügyminiszter arról is beszélt, hogy a diplomáciai fellépésnek hatékonynak, gyorsnak és pragmatikusnak kell lennie egy olyan világban, amely számos válsággal és kihívással szembesül.

A Victoria-palotában tartott rendezvényen részt vett Marcel Ciolacu miniszterelnök is.

„Diplomatákként részesei vagyunk a nemzetközi béke, stabilitás és együttműködés biztosítását célzó jelenlegi összetett folyamatoknak, és célkitűzéseink a román állampolgárok biztonságát és jólétét eredményezik. Ebben a törekvésünkben a miniszterelnök úr és a kormányban dolgozó kollégáim következetes támogatását élvezzük, akiknek ezúton is szeretnék köszönetet mondani. Miniszterelnök úr, továbbra is számítunk az Ön, valamint kormánytagtársaink támogatására. Biztosítjuk Önt, hogy erőfeszítéseinket továbbra is fenntartjuk, hogy a lehető leghatékonyabban tudjunk reagálni a jelenlegi kihívásokra, és hogy előmozdítsuk Románia és a román állampolgárok érdekeit” – mondta Odobescu a találkozón.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
Hirdetés
Hirdetés