
George Simion Rómában szavazott az elnökválasztáson
Fotó: Facebook/George Simion
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és államfőjelöltje, George Simion pénteken a Románia római főkonzulátusán kialakított szavazóhelyiségben szavazott az elnökválasztás első fordulójában.
2024. november 22., 19:052024. november 22., 19:05
2024. november 22., 19:082024. november 22., 19:08
A politikus a sajtónak elmondta, hogy „a Romániát még mindig támogató románok iránti tiszteletből” szavazott külföldön a romániai elnökválasztáson. Arra biztatta a diaszpórában élő román állampolgárokat, hogy a következő két vasárnapon vegyenek részt a választásokon.
Ezért fontos, hogy a külföldön élő románok éljenek szavazati jogukkal (...), még akkor is, ha akadnak olyan települések, mint Salerno, ahol nincsenek szavazóhelyiségek” – mondta az Agerpres szerint Simion. Az AUR jelöltje szóba elegyedett a főkonzulátuson azokkal a választókkal, akik leadták szavazatukat a külképviseleti szavazóhelyiségben.

Elnök kerestetik: három vasárnapon át tartó választási maraton veszi kezdetét Romániában: ezen a hétvégén az elnökválasztás első fordulóját tartják.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
szóljon hozzá!