Vita. A koalíció ülésén az Anghel Saligny program volt az egyik vezető téma
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
2025. szeptember 11., 11:002025. szeptember 11., 11:00
A négypárti koalíció mintegy kétórás tanácskozásán a fejlesztési miniszter javaslatára úgy döntöttek, hogy a program többéves költségvetéssel fut majd 2028-as befejezéséig, és az önkormányzatok számára kiszámíthatóbb finanszírozási mechanizmust biztosít – közölték politikai források a Digi24 hírcsatornával.
Mint ismeretes, a költségvetés súlyos helyzete miatt Ilie Bolojan liberális párti miniszterelnök azt akarta, hogy csak azon projektek finanszírozása folytatódjék, amelyek már egy bizonyos százalékban elkészültek, ám a PSD jelezte: nem ért egyet ezzel, és kikényszerítette, hogy az egyes projektek finanszírozásáról egyenként döntsenek.
Ugyanezen források szerint a költségvetés kiigazítása révén a nyár elejéig benyújtott ki nem fizetett számlákat kifizetik.
A találkozón a PSD azzal fenyegetőzött, hogy felbontja a koalíciót, ha a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) továbbra is ragaszkodik a bukaresti főpolgármester-választás novemberi megtartásához – közölték koalíciós források az Adevărullal.
A PNL és az USR ragaszkodott ahhoz, hogy a bukaresti választások nem szerepelnek a koalíciós megállapodásban, és kijelentették, hogy nem értik a PSD hozzáállását és ellenállását.
A koalíciós egyeztetés napirendjén eredetileg szerepelt a helyi önkormányzati reform és a harmadik fiskális és költségvetési intézkedéscsomag is, ezekről azonban nem született megállapodás.
Ez volt az első találkozó azután, hogy a PSD és az RMDSZ a parlament plenáris ülésén, a bizalmatlansági indítványokról szóló vasárnapi vitában egymást szidalmazta.
Ilie Bolojan miniszterelnök viszont a pozíciók 40 százalékos csökkentését szeretné.
Grindeanu szerdán este arról beszélt: a deficitcsökkentő intézkedésekre szükség van, hogy az ország elkerülje az államcsődöt, de jelezte, ismerni kell az ország lakosságának pontos számát, és az alapján kell meghatározni, hogy az önkormányzatok hány alkalmazottat foglalkoztathatnak.
Leszögezte: a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet azzal, hogy a helyi közigazgatás reformja az elbocsátásokra irányuljon.
A PSD ügyvivő elnöke a România TV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a reformoknak az önkormányzatok szolgáltatásainak színvonalát is emelnie kell.
„Nem értünk egyet azzal, hogy a reformnak az elbocsátásokra kellene irányulnia. A PSD ebben nem lesz partner” – fogalmazott a politikus.
Grindeanu közlése szerint pártja
Példaként említette, hogy egy 1500-nál kisebb lakosságú település önkormányzatának a polgármesterrel együtt 8-10 személyt kellene foglalkoztatnia, 1500 és 2500 lakos között pedig 10-15 személyt.
„Kidolgozunk egy mindenkire érvényes képletet, mindenkire érvényes szabályokat alkotunk” – magyarázta a PSD ügyvivő elnöke, hangsúlyozva, hogy a költségcsökkentés kell hogy legyen a cél, nem a létszámcsökkentés.
Emlékeztetett arra, hogy
Példának hozta fel Bukarest hatodik kerületét, ahol az önkormányzati alkalmazottak végzik el a közterület-fenntartással kapcsolatos feladatokat.
Arról is beszélt, hogy a törvények elfogadása esetén a felelősségvállalásnak kivételnek kell lenie, nem pedig szabálynak.
Mint ismeretes, az első két megszorító csomagot a kormány felelősségvállalással, vagyis a parlamenti vita megkerülésével fogadtatta el.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
szóljon hozzá!