
2012. július 31., 15:132012. július 31., 15:13
Mint ismeretes, az USL-nek nem sikerült elmozdítania tisztségéből Traian Băsescu államfőt, miután az elnök menesztéséről szóló vasárnapi népszavazás a szükségesnél alacsonyabb részvételi arány miatt érvénytelen volt.
Victor Ponta kormányfő hétfőn este bejelentette, azzal az érvvel próbálják az alkotmánybíróságot rábírni, hogy mégis nyilvánítsa érvényessé a referendumot, hogy Romániában nem 18, csupán 15 millió választójoggal rendelkező állampolgár él.
Mint ismeretes, a taláros testület még a népszavazás előtt leszögezte: az csak akkor alkotmányos, ha érvényességi küszöböt is alkalmaznak, vagyis az összes választójoggal rendelkező polgár fele plusz egy fő részt vesz rajta. Bár a tavalyi népszámlálás valóban megállapította, hogy az országban mintegy kétmillióval kevesebben élnek, mint tíz évvel ezelőtt, mivel a hivatalos végeredményt még nem tették közzé, akárcsak a június 10-i önkormányzati választások idején, most is a 2002-es cenzus adatait alkalmazták. Ezek értelmében pedig az országban több mint 18 millió szavazati joggal rendelkező polgár él, a referendum érvényességéhez 9 millió 100 ezer fő részvétele lett volna szükséges. Mivel azonban csak 8 millió 455 millióan éltek szavazati jogukkal, a részvételi arány csupán 46,23 százalékos volt, tehát a népszavazás érvénytelen. Ezt azonban az alkotmánybíróságnak kell hivatalosan megállapítania annak érdekében, hogy Băsescu visszatérhessen az elnöki tisztségbe.
Victor Ponta szerint a 15 millióból 1,6 millió magyar nem szavazott (ez a szám valójában a Romániában élő összes magyar száma, a szavazati joggal rendelkező magyarok száma ennél jóval alacsonyabb – szerk. megj.) Ponta szerint ugyan a magyaroknak jogukban állt távol maradni, de, mint fogalmazott, zavarja, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő Băsescunak kampányolt, amikor szombaton otthon maradásra buzdította a magyarokat. Ponta szerint a magyarok nélküli 13,4 millió szavazóból 8 millióan voksoltak, ami elsöprő többség, amit az alkotmánybíróság nem hagyhat figyelmen kívül. Mint arról beszámoltunk, a referendumon valóban elsöprő, 87 százalékos többségben volt a Băsescu menesztését támogató voksok száma, azonban egyrészt a Băsescu mögött álló Demokrata-Liberális Párt (PDL) bojkottra szólította szavazóit, másrészt a népszavazás eredménye lényegtelen, amennyiben érvénytelen a referendum.
A referendum érvényességének elismerésére szólította az alkotmánybíróságot Ion Iliescu volt államfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnöke is, aki szerint a taláros testületnek figyelembe kell vennie a demográfiai tényeket.
Az USL emellett egyrészt a Băsescu menesztését támogató szavazatok nagy számára hivatkozva győzné meg az alkotmánybíróságot, másrészt arra hivatkoznak, hogy az érvényességi küszöböt kimondó törvényt csak a felfüggesztési eljárás beindítását követően fogadta el a parlament, az eljárás kezdeményezésének pillanatában még egy olyan sürgősségi kormányrendelet volt hatályban, amely nem állapított meg érvényességi küszöböt. Az alkotmánybíróság ugyanakkor egyértelműen leszögezte, hogy a népszavazás csak az érvényességi küszöb alkalmazása esetében alkotmányos.
Victor Ponta minden esetre már arra az eshetőségre is készül, ha a taláros testület nem fogadja el az USL érveit, és érvénytelennek nyilvánítja a népszavazást. Leszögezte: ha Băsescu visszatér a Cotroceni-palotába, mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kerüljön kapcsolatba vele. Közölte, telefonon sem kíván értekezni vele, az államfő által elnökölt Legfelsőbb Védelmi Tanács ülésein sem vesz részt, és az alkotmánybíróság döntését tiszteletben tartva az elé sem gördít akadályt, hogy az államfő képviselje az országot az Európai Tanács ülésein. Úgy vélte ugyanakkor, hogy Băsescu csupán „világot látni” megy Brüsszelbe, mivel sem a parlament, sem a kormány támogatását nem élvezi, amolyan „fantomelnök”, aki mögött senki sem áll.
Lemondások a PNL-ben
Eközben az USL-tag PNL egyik vezető politikusa levonta a referendumon elszenvedett kudarc következményeit, és lemondott tisztségéből. Cristian Adomniţei, a párt képviselője kedden bejelentette, a megyéjében, Iaşi-ban elért rossz eredmények miatt távozik a párt központi vezetőtestületéből. Felröppent a hír, hogy a párt alelnöke és kampányfőnöke, Relu Fenechiu is távozik, azonban egyelőre cáfolta a hírt. Fenechiu a referendum előtt jelezte: ha Băsescu a helyén marad, ő távozik. Ugyanígy tett a párt elnöke, a jelenleg az ügyvivő államfői tisztséget betöltő Crin Antonescu is, aki azonban később visszavonta ígéretét, mondván: az, hogy a PDl bojkottálta a népszavazást, megváltoztatta a körülényeket. Victor Ponta jelezte is: Antonescu lesz az USL államfőjelöltje a soron következő választáson.
Eközben a PDL győzelemként könyvelte el a nreferendum érvénytelenségét. Vasile Blaga, a párt elnöke tegnap, a pártvezetés ülését megelőzően közölte: nem csupán lehetséges, hanem szükséges is, hogy a kormány képes legyen politikai társbérletben együttműködni az államfővel. Mindezt azzal indokolta, hogy a kabinet nem tartotta be a Nemzetközi Valutaalappal szembeni vállalásait, a gazdaság pedig szabadesésben van.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.