Hirdetés

Fáj az alkotmánybíróság üléseit bojkottáló négy talárosnak, hogy munkaszüneti napon kellett dolgozniuk

alkotmánybíróság

Képünk illusztráció

Fotó: Románia Alkotmánybírósága/Facebook

Közös közleményt adott ki hétfőn az alkotmánybíróság legutóbbi üléseit bojkottáló négy alkotmánybíró a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó tervezettel kapcsolatos beadvány tárgyalásának sorozatos elhalasztásáról, amelyben többek között sérelmezik, hogy munkaszüneti napon kellett dolgozniuk.

Krónika

2025. december 29., 15:592025. december 29., 15:59

A Szociáldemokrata Párt (PSD) által delegált Cristian Deliorga, Gheorghe Stan, Bogdan Licu és Mihai Busuioc az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott érvelés szerint hangsúlyozta, hogy az ülésekről való távolmaradásukkal nem az alkotmánybíróság működését akarták megakadályozni, hanem a testület működését szabályozó törvénynek megfelelően jártak el.

A négy alkotmánybíró szerint bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó tervezettel kapcsolatos beadvány napirendre tűzése több szempontból is eltért az alkotmánybíróság eddigi gyakorlatától.

Hirdetés

Közleményükben felidézték, hogy a beadványt december 5-én, pénteken iktatták, majd az alkotmánybíróság elnöke, a jelentéstevői feladatokat is ellátó Simina Tănăsescu december 10-re tűzte ki a tárgyalásának időpontját. A négy alkotmánybíró szerint már az precedens nélküli, hogy a beadvány iktatása és tárgyalásának időpontja között kevesebb mint három munkanap volt.

korábban írtuk

Igazságügyi miniszter: az alkotmánybíróság nem kért hatástanulmányt
Igazságügyi miniszter: az alkotmánybíróság nem kért hatástanulmányt

Radu Marinescu igazságügyi miniszter hétfőn közölte, hogy az alkotmánybíróság nem kérte fel a minisztériumot a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet hatástanulmányának elkészítésére.

A közlemény szerint december 10-én azért halasztották el a beadvány tárgyalását, mert hiányos volt Simina Tănăsescu jelentése a tervezetről. Aznap az alkotmánybíróság elnöke a tárgyalás új időpontját egy munkaszüneti napra, december 28-ra, vasárnapra tűzte ki, ami a négy alkotmánybíró szerint szintén „precedens nélküli” eljárás volt. Állításuk szerint Simina Tănăsescu több alkotmánybíró kérése ellenére sem volt hajlandó januárra halasztani az ügyet, annak ellenére, hogy a december 10-i ülés napirendjén szereplő összes többi beadvány tárgyalását elnapolták január 22-re. A négy alkotmánybíró hangsúlyozta:

Idézet
a hatályos törvény lehetőséget ad a döntés elhalasztására, ha a testület tagjainak legalább egyharmada a beadvány további tanulmányozását tartják szükségesnek, ám ezt a kérést szerintük az alkotmánybíróság vezetése indoklás nélkül elutasította.

A közlemény szerint a halasztást részben azért kérték, mert úgy vélték, hogy a kormánynak nyilvánosan tisztáznia kellene: az új tervezet nem módosítja, hanem valójában megszünteti a bírák és ügyészek különleges nyugdíját, amit az alkotmánybíróság korábbi joggyakorlata megerősített. Emellett a Simina Tănăsescu jelentésének kiegészítését is szükségesnek tartották.

korábban írtuk

Miniszter: szórakozik velünk az alkotmánybíróság a különleges nyugdíjak ügyének halogatásával
Miniszter: szórakozik velünk az alkotmánybíróság a különleges nyugdíjak ügyének halogatásával

Bírálta az alkotmánybíróságot Radu Miruță miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter, miután a talárosok hétfőn sem jutottak döntésre a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait csökkentő törvény ügyében.

A négy alkotmánybíró szerint a vasárnapi ülésről való kivonulásuk és a hétfői távolmaradásuk következményeként a testület határozatképtelenné vált, ám hangsúlyozták:

nem az alkotmánybíróság működésének megakadályozása volt a szándékuk, csupán érvényt szereztek a törvény előírásainak.

Álláspontjuk szerint a felgyorsított döntéshozatal veszélyezteti az érdemi mérlegelést és a testület döntéseinek hitelességét.

A négy alkotmánybíró jelezte: közleményük kizárólag saját véleményüket tükrözi, nem az alkotmánybíróság hivatalos álláspontját. Közleményük előzménye, hogy Simina Tănăsescu egy sajtótájékoztatón kijelentette: a törvénytervezet alkotmányossági vizsgálatához az alkotmánybíróság joggyakorlata szerint nincs szükség hatástanulmányra.

korábban írtuk

Különleges nyugdíjak: csak jövőre születhet döntés, a PSD által jelölt alkotmánybírák hétfőn is bojkottálták az ülést
Különleges nyugdíjak: csak jövőre születhet döntés, a PSD által jelölt alkotmánybírák hétfőn is bojkottálták az ülést

Várhatóan csak januárban hozhat érdemi döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjairól szóló törvény ügyében, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kijelölt talárosok hétfőn is bojkottálták az ülést.

korábban írtuk

A kormány bukására játszhatnak a PSD-s alkotmánybírák az értesülések szerint
A kormány bukására játszhatnak a PSD-s alkotmánybírák az értesülések szerint

A kormány bukására játszik az alkotmánybíróság azon négy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kijelölt tagja, aki vasárnap bojkottálta a testület ülését, amelyen a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait szabályozó törvényről tárgyaltak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
Hirdetés
Hirdetés