A portál emlékeztet arra, hogy a Comarnic és Brassó közötti 58 kilométer hosszú autópálya-szakaszt a román kormány az állam és a magánszféra együttműködése révén, úgynevezett PPP-konstrukcióban tervezi megépíteni. Kétszer már nekifutottak, először 2004-ben majd 2010-ben, de egyszer sem jártak sikerrel.
Az állam két szakaszra osztotta az autópályát, az egyik a Comarnic és Brassó közötti rész, amelynek megvalósíthatósági tanulmányát aktualizálni kell a korábbi sikertelen tenderek miatt.
Az autóutakat és autópályákat kezelő vállalat (CNADNR) ezért most újabb pályázatot írt ki tanácsadó cégeknek, de a kiírásban olyan szokatlan feltételek is szerepelnek, amelyek miatt több pályázó is ódzkodik jelentkezni.
A portál szerint a megszabott feltételek között szerepel egy 25-30 ezer euró értékű autónak a megvásárlása, amelyet az állami vállalat egyik részlege használna a projekt lebonyolításának az ideje alatt. A gépkocsi karbantartási és üzemanyagköltségeit is a pályázónak kell állnia. Emellett a nyertes pályázónak belföldi vagy külföldi továbbképzéseket is fizetnie kell az országos útügyi vállalat alkalmazottai számára 30-40 ezer euró értékben.
„Tévedés volt” – így reagált a portálnak Mircea Pop vezérigazgatója arra a kérdésre, hogy a nyertes pályázóknak miért kell gépkocsit vásárolnia és szakmai képzést biztosítania az állami vállalat számára. Pop azt ígérte, hogy gyorsan kijavítják a tévedést, és törlik a füzetből a szóban forgó feltételeket.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.