
Közös nevező. Az AUR örül annak, hogy az USR Iohannis lemondását követeli
Fotó: Videófelvétel
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közleményben üdvözölte a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ultimátumát, amelyben többek között attól tette függővé kormányra lépését, hogy Klaus Iohannis államfő mandátuma lejárta, december 21. után távozzon tisztségéből.
2024. december 19., 13:562024. december 19., 13:56
Az AUR „üdvözli az USR döntését, hogy kiáll Klaus Iohannis ellen”, aki december 21-től „már nem rendelkezik legitim mandátummal” – tudatták.
– olvasható a szélsőjobboldali párt sajtóközleményében.
Marius Lulea, az AUR első alelnöke szerint az USR döntése, hogy szembe helyezkedik ezzel az „illegitim rezsimmel, pozitív jelzés”.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi Victoria-palotában tartott keddi koalíciós egyeztetéseken nyolc feltételhez kötötte pártja kormányra lépését.
„Az AUR úgy véli, hogy ez az álláspontváltás a valóság felismerése és egy esély a diktatúrával szembeni valódi ellenzék kiépítésére. Ebben az összefüggésben felszólítjuk a PSD és PNL képviselőit is, hogy tagadják meg az őket foglyul ejtő maffiacsoportok törvénytelen cselekedeteit” – áll a közleményben.
Mint ismeretes, az alkotmánybíróság a választási folyamatba való orosz beavatkozásról szóló hírszerzési információkra hivatkozva megsemmisítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét, amely nyomán jelen állás szerint Iohannis annak ellenére is a hivatalában marad, hogy 21-én lejár a második mandátuma is, ezt követően pedig az alkotmány értelmében nem tölthetné be tovább az elnöki tisztséget.
Az USR szerdán a kormányra lépése feltételéül szabott nyolc pont egyikeként azt követeli, hogy a koalícióra készülő pártok követeljék Klaus Iohannis lemondását mandátumának törvényes lejártakor, majd az új összetételű szenátus házelnöke vegye át ügyvivőként az államfő helyét az elnökválasztás megszervezéséig.
Mint ismeretes, az AUR és az USR közötti együttműködés nem lenne példa nélküli, az USR ugyanis 2021-ben az AUR-ral együtt támogatta a Cîţu-kormányt megbuktató PSD-s bizalmatlansági indítványt.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
szóljon hozzá!