
2013. március 17., 16:382013. március 17., 16:38
A tárcavezető becslése szerint az igazgatóságok, illetve az egészségbiztosítási pénztárak újraszervezése nyomán országos szinten 3–4 ezerrel csökkenne az alkalmazottak száma, a szaktárca pedig évente mintegy 50 millió eurót takarítana meg.
„Az összeget mindenképpen az egészségügyi rendszerbe fordítanánk vissza, például az országos onkológiai programot támogatnánk, így nem kellene az állami költségvetéstől függeni” – magyarázta Nicolăescu.
A megyei egészségbiztosítási pénztárak átszervezésével kapcsolatban ugyanakkor hangsúlyozta, bürokrácia-mentes, az állampolgárok javát szolgáló intézményeket hoznának létre, további részleteket azonban nem közölt. Rámutatott: a felszámolandó közegészségügyi igazgatóságok személyzetének egy része a megyei és helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozó intézményekhez kerülne, mások a tervezett regionális hatóságoknál kapnának állást, az orvosokat és asszisztenseket pedig a kórházakhoz irányítanák.
„Az elbocsátott alkalmazottak közül nem fog mindenki új állást kapni. A rendszerben csak azok maradhatnak, akik lelkiismeretesen és szakszerűen végzik a munkájukat” – hangsúlyozta az illetékes.
A tervek szerint egyébként a szaktárcánál is megszüntetnek 40 állást. A miniszter elmondta, az átszervezést május 15-éig fejeznék be, az év folyamán pedig két új, az országos programokért, illetve az egészségügyi beruházásokért felelős intézményt is létrehoznának.
A miniszter ma tárgyal az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezet képviselőivel. A szervezet hétvégén felhívta a figyelmet, hogy az átszervezések, illetve elbocsátások során nem szabad megfeledkezni arról, hogy számos kórház létszámhiánnyal küszködik. Az érdekvédelmi szervezet ezért az alkalmazottak átcsoportosítására vonatkozó módszertant ismertet ma Eugen Nicolăescuval.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.