Hirdetés

„Példás” a román kisebbségpolitika

Elégedett Románia kisebbségpolitikájával Jean-Claude Mignon, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke: szerinte Romániában „megfelelő módon” védik a nemzeti kisebbségeket, az ország által ratifikált, erre vonatkozó egyezmények pedig nem hagyhatók figyelmen kívül.

Balogh Levente

2013. február 27., 08:162013. február 27., 08:16

Mignon mindezt bukaresti tárgyalásai során, hétfőn este jelentette ki Borbély László RMDSZ-es képviselő, a képviselőház külügyi bizottsága elnökének arra vonatkozó kérdésére, mi a személyes véleménye az emberi jogok európai egyezményének módosításáról.

Ezt a parlamenti közgyűlés egy 1994-es ajánlása, illetve az intézmény által 2012-ben Frunda György volt RMDSZ-es szenátor kezdeményezésére elfogadott határozata kapcsán kérdezte. Mignon szerint a Románia által eddig ratifikált egyezmények máris olyan védelmet biztosítanak, amely nem hagyható figyelmen kívül. „Még ha vannak is problémák, és előfordulnak incidensek és feszültség Magyarország és Románia között, a kisebbségeket megfelelő módon védik utóbbi országban” – mondta Mignon. Mint kifejtette, az Európa Tanács 47 tagállamában nagyon eltérő a kisebbségek helyzete, így Frunda kisebbségvédelmi ajánlása nem alkalmazható mindenhol. Úgy vélte, a parlamenti közgyűlés feladata az, hogy bizonyos felmerülő kérdéseket rendezzen anélkül, hogy problémát okozna azon országokban, ahol a szöveg nem alkalmazható. Hozzátette: a kisebbségi kérdést Románia „példásan” oldotta meg, és fontosnak nevezte, hogy a kisebbségek parlamenti képviselettel rendelkeznek, ugyanakkor – konkrétumok említése nélkül – kijelentette, hogy vannak még megoldásra váró ügyek. A Frunda által beterjesztett javaslat értelmében mivel egyes tagországokban még mindig rossz a kisebbségek helyzete, át kellene értékelni a parlamenti közgyűlés korábbi álláspontját az emberi jogok európai egyezményének kiegészítéséről egy olyan függelékkel, amely mind személyi, mind csoportszinten erősítené a kisebbségvédelmet. A határozat az autonómiához való jogot is tartalmazza. Jean-Claude Mignon  tegnap és tegnapelőtt kétnapos bukaresti látogatáson tartózkodott, amelyen a főbb állami vezetőkkel tárgyalt.

Bukaresti látogatása során Mignon az RMDSZ képviselőjével is tárgyalt. A szövetséget Korodi Attila parlamenti képviselő, a parlament külügyi bizottságának korábbi elnöke képviselte a megbeszélésen. „Beszámoltam a közösségi vagyon visszaszolgáltatásról hozott döntésektől kezdődően a közösségi szimbólumaink ellen folytatott jelenlegi politikai harcig mindenről” – idézte az RMDSZ hírlevele Korodi Attilát. A politikus megemlítette, hogy csak a két, többségében magyarok lakta megyében alakult ki konfliktus a zászlóhasználat miatt, Románia más megyéiben elfogadottak a helyi szimbólumokból alkotott megyei zászlók. Korodi Attila azt is elmondta: a legfontosabb romániai politikai szereplők azt deklarálják, hogy szeretnék megszüntetni a kisebbségeket érintő politikai feszültséget, valamiért ez mégsem történik meg. A képviselő értelmezése szerint a kisebbségi témával a román társadalom más kérdéseiről vonják el a figyelmet. A Hargita megyei képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európa Tanácsnak még mindig vannak olyan, a kisebbségeket érintő ajánlásai, amelyeket Románia nem épített be a saját jogrendjébe.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
Hirdetés