
Figyelmeztet. Crin Antonescu szerint a Georgescu által meghirdetett feketelistázás egyszer már súlyos következményekkel járt Romániában
Fotó: Videófelvétel/Prima TV
Bírálta a hárompárti bukaresti kormánykoalíció államfőjelöltje, Crin Antonescu az érvénytelenített tavalyi államfőválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescut, miután az a Soros-hálózat Romániából való kitiltását helyezte kilátásba.
2025. február 20., 09:302025. február 20., 09:30
Ugyanakkor Antonescu a Soros-intézményektől si elhatárolódott.
„Semmiféle kapcsolatom nincs mindazzal, amit a Soros Alapítvány és Soros tevékenysége jelentett (...)
Nem tudom elfogadni, mert ennek az országnak a történelmében, az enyémben és az önök történelmében is voltak szörnyű epizódok a feketelisták miatt” – mondta Crin Antonescu szerda este a Digi 24 műsorában.
Szerinte „így ölték meg Nicolae Iorgát, így ölték meg Virgil Madgearut, így gyilkoltak meg ártatlan romániai embereket, ártatlan embereket, mert senki sem lehet annyira bűnös valamiben, hogy meg kelljen gyilkolni”.
– tette hozzá Crin Antonescu.
Szerinte a Călin Georgescu körébe tartozó emberek még veszélyesebb kijelentéseket tesznek.
„A Georgescu körüli emberek még durvábbakat mondanak, mint Georgescu. Nemcsak egyszerűen le akarják bontani az állam teljes politikai struktúráját, az összes politikai intézményt, hanem egyértelműen arról beszélnek, hogy mindazokra rátennék a kezüket, akiket különböző dolgokban bűnösnek tartanak” – mondta.

Bár némi ironikus éllel, de igazat adott Crin Antonescu, a hárompárti bukaresti kormánykoalíció államfőjelöltje Elon Musk techmilliárdosnak, aki egy X-posztban arról írt: Románia megérdemli, hogy szuverén legyen.
Antonescu arra is emlékeztetett, hogy
„Romániában csak törvénnyel lehet bármit betiltani, és a román elnöknek nincs sem törvénykezdeményezési, sem törvényhozói jogköre arra, hogy bármilyen törvényt elfogadjon. Tehát Georgescu hazudik, de nagyon komolyan, nagyon veszélyes módon hazudik” – tette hozzá Crin Antonescu.
A jelölt egyben
Mint megírtuk, Georgescu vasárnap a Realitatea hírtelevízióban tett ígéretet a Soros-hálózat kitiltására Romániából.
Ezt ráadásul szerdán is megismételte.
Az Elon Musk techmilliárdoshoz, az amerikai kormányzati költekezést felügyelő hatóságot (DOGE) vezető Elon Muskhoz közel állóként jellemzet Mario Nawfal podcastjában arról beszélt:
„Figyeljen, a Soros-hálózatot biztosan be fogjuk tiltani, mert nagy kárt okozott az országomnak, a népemnek. Az első percben. Biztosíthatom önöket. Az első percben. Nem lesz többé. Mert mindaz, amit a Soros-hálózat tett, nemcsak a demokrácia ellen irányult, ami katasztrofális, hanem a kultúra, a hagyományok ellen is, mindaz ellen, ami Románia számára ugyanúgy érték, mint más országok számára. Tehát, ismétlem, Sorost el kell távolítani az országból. Teljesen. Nincs vita. Nincs tárgyalás” – mondta Călin Georgescu.

Az érvénytelenített romániai elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu Soros-hálózattal kapcsolatos fenyegetőzését idézte Elon Musk techmilliárdos.
Arról is beszélt, hogy bár Donald Trump hivatalba lépésével javul az Egyesült Államok és Magyraország közötti viszony, ő még jobb viszonyra törekedne Washingtonnal, hiszen egyrészt Románia stratégiai fekvése, a Fekete-tengerre való kijárata miatt rendkívül fontos, másrészt „százszor gazdagabb Magyarországnál”, ezért olyan viszonyt szeretne Románia és Amerika között, mint amilyet az Izraellel ápol.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
szóljon hozzá!