
2012. június 07., 08:522012. június 07., 08:52
Nem sürgős Traian Băsescu államfő hivatalából történő felfüggesztése Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) társelnöke számára. Erről ő maga beszélt kedden este a Realitatea hírtelevízió műsorában. Antonescu leszögezte: az USL számára most a prioritás a kormányzás, illetve az önkormányzati választásokra való felkészülés. Ezt követően pedig az őszi parlamenti választásokon kívánnak jól szerepelni, hogy stabil kormánytöbbségre tegyenek szert.
„Nem az én rögeszmém vagy a PNL-é Băsescu államfő felfüggesztése. Ez a szándék a PSD-ben és a PC-ben is ugyanolyan erős” – ecsetelte Antonescu az USL többi tagpártjának álláspontját. A politikus szerint az utóbbi években a romániai politikai rendszer az alkotmányban rögzítettekkel ellentétben az elnöki rendszer felé mozdult el. Mindemellett az USL jelenleg nem akarja beindítani a felfüggesztési eljárást a parlamentben.
Mint arról beszámoltunk, múlt héten Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata képviselő arról beszélt, hogy az USL csak a parlamenti választások után, jövő februárban kezdeményezi az államfő tisztségéből történő felfüggesztését, mert arra számítanak, hogy alkotmányt sért majd, és nem a győztes USL jelöltjét kéri fel kormányalakításra. Băsescu ugyanis már többször leszögezte: az alkotmány betűjét alkalmazza, amely szerint nem a győztes pártszövetség, hanem az első helyen végzett párt jelöltjének ad kormányalakítási megbízást. Az államfő felfüggesztésének szükségességéről egyébként korábban Andrei Marga PNL-s külügyminiszter is beszélt.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.