
A kormányzó Szociálliberális Unión (USL) belül is feszültséget gerjesztett a Victor Ponta kormányfő és Traian Băsescu elnök között Lucian Papici korrupcióellenes ügyész leváltása miatt kirobbant konfliktus.
2013. október 06., 18:232013. október 06., 18:23
Crin Antonescu szenátusi elnök, az USL liberális társelnöke a hét végén a miniszterelnököt és az államfőt egyaránt azzal vádolta meg, hogy az igazságszolgáltatás „leigázására” törekszik, emiatt közvitát kezdeményez a bírák és ügyészek függetlensége témájában. Antonescu élesen kifogásolta, hogy Ponta a felettesei helyett minősítette Papici tevékenységét, akárcsak azt, hogy az államfő telefonon keresztül figyelmeztette Tiberiu Niţu főügyészt a döntés indokolatlanságára. (Tegnap délután különben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) székháza előtt több tucatnyian tüntettek a közvádló leváltása és a Ponta-kormány ellen). Liviu Dragnea szociáldemokrata kormányfőhelyettes a liberális politikus szemére vetette: miközben korábban azzal vádolta a DNA-t, hogy politikai megrendelésre cselekszik, ezúttal az igazságszolgáltatás megmentőjének szerepében tetszeleg. Fejmosást kapott az USL államfőjelöltje Hannes Swobodától, az Európai Parlament (EP) szocialista frakcióvezetőjétől is, aki szerint Antonescunak nagyobb tisztelettel kellene viseltetnie Pontával és a román szociáldemokratákkal szemben.A bukaresti koalíció számára intő jel, hogy az amerikai nagykövetség közleményben fejezte ki elismerését a DNA, tételesen pedig Papici tevékenysége kapcsán, síkra szállva a nyomozó hatóság függetlensége mellett. Elemzők szerint az ügyészségre nehezedő nyomásgyakorlásnak nyoma lesz a romániai igazságügyről szóló decemberi brüsszeli jelentésben.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!