Hirdetés

ANI-törvény: ellenkezések a szenátusban

A Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) létrehozásáról szóló törvénytervezetről vitázott tegnap a szenátus emberjogi bizottsága. A honatyák egyetértettek abban, hogy szükséges a tisztségviselők vagyonának ellenőrzése, azonban kétségbe vonták az ANI létrehozásának értelmét. Frunda György, a szenátus emberjogi bizottságának elnöke a Krónikának kifejtette, a szakbizottságban általános vita zajlott a törvénytervezetről, döntés azonban várhatóan csak februárban születik.

2007. január 18., 00:002007. január 18., 00:00

Az ülésen a bizottság 11 tagja közül csak öten voltak jelen, Frunda azonban úgy vélte, nem állt fenn a kvórumhiány, mivel a távollevők fele igazoltan hiányozott: közülük ketten külföldön tartózkodnak, egyik bizottsági tag pedig kórházi kezelésen van. Az RMDSZ-es politikus szerint az ülésen felvetődött az ANI létrehozásának szükségessége, valamint az, hogy milyen hatáskörrel rendelkezzen a leendő ügynökség.
Az emberjogi bizottság és az Igazságügyi Minisztérium között nézeteltérés alakult ki az ANI-törvény kapcsán, elsősorban a vagyonellenőrzés kapcsán. A jelenlegi jogszabályok értelmében a parlamenti képviselők esetében a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék (ICCJ), a többi köztisztviselő vagyonának ellenőrzéséért pedig a táblabíróságokhoz tartozó ügyészségek felelnek. Frunda szerint az Európai Unió másik 26 tagállamában nem létezik olyan intézmény, amely a Monica Macovei igazságügyi miniszter által javasolt hatáskörrel rendelkezik, a létrehozandó ANI ugyanis a magas rangú tisztségviselők vagyonnyilatkozatait hivatott ellenőrizni. A honatya úgy véli, a feddhetetlenségi ügynökség megállapíthatja, hogy a politikus jövedelme és a vagyonnyilatkozata között lényeges eltérés észlelhető, a bűnvádi eljárás elrendelése azonban már az ügyészség hatáskörébe tartozik. A szenátor ugyanakkor hangsúlyozta, a tisztségviselőket az EU tagállamaiban nem a jövedelem és a vagyonnyilatkozat közti eltérés miatt, hanem csakis a bűncselekmény megállapítása után vonják felelősségre.
Frunda György emberjogi szempontból is kifogásolja a jogszabálytervezetet. Alkotmányellenesnek tartja azt az előírást, amely értelmében bírósági döntés hiányában elkobozható az a vagyonrész, amely a tisztségviselő jövedelme, és a vagyonnyilatkozat közti különbséget jelenti. Mint elmondta, a jogállamban elképzelhetetlen egy olyan előírás, amely ellentmond az ártatlanság vélelmének.
Kibédi Katalin, az igazságügyi minisztérium államtitkára sem tartja európai uniós követelménynek az ANI létrehozását. Mint kifejtette, az Európai Bizottság részéről csupán azt ajánlották, hogy Románia egységesítse a parlamenti képviselők vagyonellenőrzését.  
Cristian Anghel, az igazságügyi tárca másik államtitkára elismerte, hogy a vagyonelkobzásról szóló előírás alkotmányellenes, azonban egyetért azzal, hogy fegyelmi eljárást indítsanak mindazon parlamenti képviselők ellen, akik vagyonnyilatkozatukban nem tudják megindokolni jövedelmüket.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés