2009. április 09., 08:492009. április 09., 08:49
Ennek értelmében vagy el kellene bocsátani a pedagógusok 5 százalékát, vagy be kellene fagyasztani a béreket. „Elfogadhatatlan, hogy elbocsássunk húszezer tanárt, mivel ennek nyomán működésképtelenné válna az oktatási rendszer” – szögezte le Andronescu. „Megértjük, hogy válság van, de nem kellene feláldozni az oktatást is” – hangsúlyozta a miniszter.
Rámutatott, egyeztetést kell kezdeményezni a pénzügyi tárca illetékeseivel a tervezett költségcsökkentésekről, ugyanakkor a tanárok elbocsátása nem járható út, mivel ez azt jelentené, hogy elfogadják: az osztályok tanárok nélkül maradnak. Az oktatást érintő módosítások ügyében megszólalt tegnap Markó Béla RMDSZ-elnök is.
A politikus szerint az oktatási tárcának nem csupán a testnevelés-, a rajz- és a zeneórák számából kell lefaragnia annak érdekében, hogy csökkentse a diákok terhelését. A szövetségi elnök úgy vélte, ha már óraszámcsökkentés szükséges, arányosan kell csökkenteni az órák számát, a többi tantárgyat is figyelembe véve.
Lakatos András, az RMDSZ oktatási alelnöke úgy vélte, a tárca által javasolt változtatások ráadásul ellentmondanak a hatályos jogszabályoknak. Mint kifejtette, elsősorban a diákok által elsajátítandó információmennyiséget kell csökkenteni.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).