
Fotó: Wikipédia
Az amerikai gyártmányú HIMARS rakétarendszerek karbantartó központjává alakítják a bákói Aerostar üzemet – jelentette be Teodor Incicaș altábornagy, a román védelmi tárca fegyverbeszerzésekért felelős osztályának vezetője.
2023. május 22., 17:382023. május 22., 17:38
Az Umbrela Strategică (Stratégiai Védőernyő – szerk. megj.) című kiadvány által idézett tábornok szerint már be is indították az eljárást. „Ami a HIMARS romániai karbantartó központját illeti, ez egy folyamatban lévő ügy.
A gazdasági minisztériummal közösen a szükséges jogi eljárásoknak megfelelően nyilvánítjuk majd karbantartó központtá a vállalatot” – mondta Incicaș az Umbrela Strategicának.
Bár a HIMARS rakéták romániai gyártásáról még nincs szó, a bukaresti védelmi minisztérium egy másik rakétatípus, a Skyceptor gyártását fontolgatja. Ez egy régebbi projekt folytatása lenne, és az érintett felek – a gazdasági minisztérium és a Raytheon – hajlandóak is erre.
Az eladások a gazdasági minisztériumon keresztül történnének, és Incicaș szerint már ebben az ügyben is történt előrelépés. Az eljárás ilyenkor az, hogy a kormány egy másik kormánynak adja el a katonai eszközöket, nem egy vállalatnak.
Nagy mozgékonyságú rakétatüzérségi rendszer
A HIMARS (angolul: High Mobility Artillery Rocket System, magyarul: nagy mozgékonyságú rakétatüzérségi rendszer) amerikai fejlesztésű, mozgékony, könnyű rakétatüzérségi eszköz, melyet az amerikai hadsereg részére fejlesztettek ki, bázisjárművei a gumikerekes MTV járműcsalád változatai.
A fegyverrendszer elsősorban egy hat indítótubusos konténert tartalmaz, melyben alkalmazható az M270 összes, 227 mm űrméretű rakétatípusa (annak fele javadalmazását képes a HIMARS hordozni). Indítási képessége egyes, kettes, négyes, vagy hatos sorozatban lehetséges. A járművön alkalmazható még az ATACMS rendszer egy indítótubusa is, valamint integrálási és indítási kísérleteket hajtottak végre az AMRAAM szárazföldi indítású változataival is.
A jármű szállítható C–130 Hercules szállítórepülőgépben, a járóképes alváz eredeti fejlesztője a BAE Systems Mobility & Protection Systems volt, a fegyverrendszert pedig a Lockheed Martin Missiles & Fire Control fejlesztette ki. A csapatpróbákat 1998-ban kezdték meg Fort Bragg-ben. 2002-ben a hadsereg a tengerészgyalogsággal együtt állított szolgálatba 40 darab egységet. Aktív telepítésük 2005-től kezdődik, első harctéri bevetésük 2007-ben történt a tengerészgyalogság részéről, Irakban.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!