
Romániában fognak állomásozni az amerikai hadsereg jövőre Európába érkező harckocsizó dandárjának egyes alegységei, az amerikai légierő Németországba telepítendő dandárja pedig a Fekete-tenger térségében szervezendő hadgyakorlatokon is részt vesz – közölte hétfőn a Hotnews.ro hírportál a bukaresti védelmi minisztériumra hivatkozva.
2016. november 21., 19:052016. november 21., 19:05
2016. november 21., 20:342016. november 21., 20:34
A tárcának az Egyesült Államok bukaresti összekötő irodája erősítette meg, hogy a Pentagon Romániában is növelni akarja az amerikai katonák és a harci felszerelés jelenlétét az Atlantic Resolve elnevezésű – a Krím-félsziget elcsatolása után a keleti NATO-tagok védelmi készültségének fokozása céljából elindított – állandó rotációs hadgyakorlat keretében. A bukaresti védelmi minisztérium azonban nem volt hajlandó pontosabb adatokat közölni az országba érkező amerikai erőkről, arra hivatkozva, hogy ezek az információk titkosak.
A Hotnews – a Stars and Stripes amerikai független védelmi szakportál november eleji közlését idézve – azt írta, a Colorado állambeli harmadik harckocsizó dandár négyezer katonája érkezik januárban Európába. A dandárparancsnokság Lengyelországban fog működni, egy M1-es Abrams harckocsikkal felszerelt zászlóalj Észtország és Lettország védelmét erősíti, míg egy másikat Németországba vezényelnek. A harckocsizó dandár egyik M2-es Bradley páncélozott harcjárművekkel rendelkező gépesített gyalogos zászlóalja képezi majd az amerikai hozzájárulást a NATO-erők romániai és bulgáriai előretolt jelenlétéhez – idézte a Hotnews az amerikai védelmi szakportált.
Ami a légierőt illeti, a New York állambeli tizedik dandárjának 1750 katonáját küldik márciusban Németországba 60 légi járművel, ami alatt H-60 Blackhawk közepes, illetve CH-47 Chinook nehéz szállítóhelikopterek, és mentőhelikopterek értendők. A dandár egyes alegységeit hosszabb időre Lettországba, Romániába, és Lengyelországba küldik – állítja a bukaresti média. A Pentagon „Oroszország agresszív fellépésének ellensúlyozása\" érdekében megháromszorozta az Európai katonai jelenlétére és felszerelésekre fordított éves költségvetését, amely most eléri a 3,4 milliárd dollárt – emlékeztetett a Hotnews hírportál.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!