
Viorica Dăncilă miniszterelnöknek szívügye a romániai egészségügy. Választási kampányban pedig különösen az
Fotó: Gov.ro
A Világbank képviselőivel találkozott Viorica Dăncilă miniszterelnök New Yorkban, az Amerikai Egyesült Államokban tartott munkalátogatás keretében. A találkozó végén 500 millió euró értékű kölcsönmegállapodást írtak alá, amelynek célja, hogy javítsanak az állampolgárok egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésén, különös tekintettel a kevésbé fejlett régiókra – adta hírül az Agerpres.
2019. szeptember 24., 10:352019. szeptember 24., 10:35
A kormány közleménye értelmében a program célja többek közt a háziorvosok által nyújtott egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint az egészségügyi kiadások hatékonyságának javítása.
A közlemény arról is tájékoztat, hogy az 500 millió eurós kölcsönszerződést Románia részéről Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, a Világbank részéről pedig Tatjana Proskuryakova, Románia és Magyarország országmenedzsere írta alá.
– mondta Dăncilă kormányfő a közlemény szerint. Hozzátette: ennek segítségével a nehezebben megközelíthető térségek lakói is hozzáférhetnek majd az egészségügyi szolgáltatásokhoz, a diagnózis korai megállapításához, a helyes kezeléshez, egyszóval a jobb egészségügyi ellátáshoz.
Tatiana Proskuryakova, a Világbank Romániáért és Magyarországért felelős országmenedzsere azt mondta: a romániai egészségügy terén elért eredmények dacára az Európai Unió szintjén
Most itt a lehetőség a helyzet javítására, tette hozzá Proskuryakova.
„Nagyra értékeljük a jelenlegi kormány erőfeszítéseit, valamint a kiegyensúlyozottabb és integráltabb egészségügyi rendszer biztosítása iránti elkötelezettségüket” – jelentette ki a Világbank tisztviselője.
A program célja, hogy javítsa a hátrányos helyzetű, biztosítással nem rendelkező személyek hozzáférését az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz, segítse elő a kórházközpontú egészségügyi rendszer átalakítását egy hatékony, az elsődleges egészségügyi ellátást biztosító rendszerré és de minimis támogatást nyújtson a családorvosi rendelők számára.
A közlemény szerint a kölcsönt a Világbank Csoport igazgatótanácsának szeptember 17-én, Washingtonban tartott ülésén hagyták jóvá. A kölcsönről a Világbank és a román pénzügyminisztérium tárgyalt a 2019 - 2023 közötti időszakra szóló országos stratégiai partnerség keretében.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!