
Fotó: Román rendőrség
Nyolc helyszínen tartottak házkutatást az FBI támogatásával Argeş és Teleorman megyében a Szervezettbűnözés- és Terrorelleni Ügyosztály (DIICOT) ügyészei és rendőrségi nyomozók a Sandu Syndicate nevű bűnszervezet felszámolására irányuló eljárás keretében.
2023. november 17., 13:002023. november 17., 13:00
A román állampolgárokból álló bűnszervezet tagjait egy 5 millió dolláros csalás miatt körözik az Egyesült Államokban – számolt be pénteken a DIICOT és a Román Rendőrség.
Az Agerpres hírügynökség által idézett tájékoztatás szerint az amerikai szövetségi hatóságok vádat emeltek 14 román állampolgár ellen, akik a gyanú szerint tagjai a Sandu Syndicate nevű bűnszervezetnek, amelynek vezetőjét 2023 márciusában tartóztatták le az Egyesült Államokban.
Fotó: Román rendőrség
A Kalifornia államnak okozott kár összege mintegy 5,2 millió dollár.
A romániai házkutatások nyomán őrizetbe vettek, majd előzetes letartóztatásba helyeztek egy 27 éves férfit, akit Románia ki fog adni az Egyesült Államoknak. A bűnszervezet további három tagját november 14-én letartóztatták az Egyesült Államokban.
Fotó: Román rendőrség
A házkutatások során a hatóságok 4700 lejt, 8000 eurót, egy körülbelül 105.000 dollár értékű autót, mintegy 300 gramm arany ékszert, négy luxusórát, feltehetően lopott amerikai rendszámtáblákat, egy mobiltelefont és az ügyhöz kapcsolódó dokumentumokat foglaltak le.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!