
2013. február 11., 14:512013. február 11., 14:51
Az eset óriási botrányt okozott a szigetországban, ahol a lóhúsfogyasztás tabunak számít. A Findus franciaországi beszállítói, amelyek a terméket gyártották, romániai beszállítóikat vádolták meg azzal, hogy becsapták őket, ugyanakkor a román fél határozottan cáfolja, hogy szándékosan értékesítették volna az olcsóbb lóhúst marhahúsként.
Daniel Cosntantin hétfőn a román állategészségügyi hatóságok vizsgálatainak eredményére hivatkozva közölte: mind a két, a francia feldolgozó által megnevezett román vágóhidat megvizsgálták. Ezek közöl az egyik csak lóhúst dolgoz fel, tehát föl sem merül, hogy hibásan címkézett terméket exportált volna. A másik vágóhídon lovakat és marhát is vágnak, de a vizsgálat eredménye szerint itt sem követtek el hibát, itt sem jelölték úgy a lóhúst, mintha az marhahús lenne. Hozzátette: a vágóhidak nem exportáltak darált húst.
„A román hatóságok következtetése az, hogy nem igazolódnak be a sajtóban megfogalmazott gyanúk a román fél felelősségéről” – szögezte le Constantin, hozzátéve: a román fél lezártnak tekinti az ügyet, és nem tűri, hogy a botrány főszereplőjévé vált húsfeldolgozó Romániára kenje a saját felelősségét.
Dacian Cioloş, az Európai Bizottság (EB) mezőgazdasági biztosa közölte: a román hatóságok együttműködtek az EB-vel, és az uniós illetékeseknek jelenleg nincs bizonyítékuk arra, hogy a román felet terhelné a felelősség a lóhúsügy miatt.
Victor Ponta miniszterelnök az ügy kapcsán kifejtette: a román hatóságok hivatalos értesítés nélkül, csupán a sajtóban megjelent hírek alapján ellenőrizték a két vágóhidat, a vizsgálat eredménye pedig az, hogy a két vágóhíd nem sértette meg az európai előírásokat. A kormányfő Románia nevében felkérte az érintett francia cégeket, hogy vállalják a felelősséget, nem elfogadható, hogy alapból Romániát tekintsék felelősnek.
Egy brit lap egyébként tegnap arról írt, hogy a romániai lovak egy olyan kórokozóval fertőzöttek, amely az emberi AIDS-vírushoz hasonlít.
Eközben a svéd Findus húskészítményeket forgalmazó cég bejelentette, hogy feljelentést tesz beszállítója, a francia Comigel húsfeldolgozó és annak összes partnere ellen. A francia kormány tegnap estére vésztanácskozást hívott össze az ügyben, A The Sun című brit bulvárlap szerint a romániai lovak jelentős része a fertőző kevésvérűséget okozó kórokozóval fertőzött, amely az AIDS-hez hasonló tüneteket okoz. A cikk szerzője szerint ugyan ez az emberre közvetlenül nem veszélyes, de egyéb jellegű egészségügyi problémákat okozhat.
A botrány nyomán Anne McIntosh, a parlament élelmiszerügyi bizottságának elnöke az Európai unió tagállamaiból származó marhahús importjának felfüggesztését követelte, és brit marhahús vásárlására ösztönözte honfitársait, Owen Paterson környezetvédelmi miniszter azonban leszögezte, hogy az import leállítását nem teszik lehetővé az uniós szabályok.
A The Independent című lap már arról írt, hogy nem is ló-, hanem szamárhús került a lasagnába. Emellett arra is kitér, hogy José Bové francia európai parlamenti képviselő, az uniós törvényhozás mezőgazdasági bizottságának alelnöke szerint a romániai lóhúsdömping oka egy olyan, hat éve meghozott, de most hatályba léptetett törvény, amely megtiltja, hogy lovaskocsik és szamárkordék közlekedjenek a romániai közutakon.
A Findus mindezek ellenére bejelentette, hogy feljelentést tesz a francia Comigel húskészítmény-forgalmazó és beszállítói ellen csalás és a szerződéses kötelezettségek megszegése miatt. Jari Latvanen, a Findus Nordic vezérigazgatója vasárnap este közölte, hogy jogászaik már dolgoznak a feljelentés szövegén. A Comigel elnöke, Erick Lehagre viszont azzal védekezik, hogy mind a Findust, mind őket egy harmadik fél csapta be, a Spanghero nevű beszállító – amely viszont a számára a húst szállító két romániai vágóhidat készül beperelni.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.