Hirdetés

Államfőjelöltek – Călin Popescu Tăriceanu, a szociáldemokraták szekerét toló liberális

A 62 éves, bukaresti Călin Popescu Tăriceanu műegyetemi tanulmányokat végzett, képesítése hidrotechnikus mérnök. Családi élete meglehetősen mozgalmas volt: jelenleg ötödik házasságában él, két gyermeke van, jelenlegi felesége a harmadikkal terhes.

Balogh Levente

2014. október 23., 17:442014. október 23., 17:44

A jelölt 1976 és 1977 között az országos Vízügyi Tanácsnál, 1977 és 1979 között mérnök volt a bukaresti ipari építési trösztnél, majd 1980-tól 1991-ig a műegyetem hidrotechnikai tanszékén oktatott.

1990-ben Radio Contact néven megalapította az első romániai kereskedelmi adót, majd 1993-tól beszállt a gépkocsi-forgalmazásba. Jelenleg az Automotive Trading Services fő részvényese.

1990-ben egyike volt a kommunisták által betiltott Nemzeti Liberális Pártot (PNL) újra megalakító politikusoknak. Rövid ideig a párt ifjúsági szárnyát vezette, de 1993-tól a párt alelnökeként tevékenykedett.

1996-ban képviselői mandátumot szerzett Bukarestben, ugyanazon év decemberében ipari és kereskedelmi miniszterré nevezték ki a Ciorbea-kormányban.

Mind a 2000-es, mind a 2004-es választásokon képviselővé választották, 2004-ben pedig a PNL elnöke lett. A választások megnyerése után ő lett a miniszterelnök. A Demokrata Párttal (PD) megkötött koalíció akadozva működött, Traian Băsescu álalmfő, a  PD korábbi elnöke ugyanis a két párt fúzióját szorgalmazta. Tăriceanu viszont ellenállt a nyomásnak, és végül az ellentétek addig fajultak, hogy 2007-ben egy kormányátalakítás során egyszerűen „kifelejtette” a PD-seket a kabinetből. Ennek nyomán az államfő egyik engesztelhetetlen ellenfele.

Az elvesztett 2008-as választásokat követően 2009-ben Crin Antonescu a párt éléről is letaszította, azóta amolyan belső ellenzékként tevékenykedett. Egyik fő támogatója volt a szociáldemokratákkal megkötött koalíciónak, és azért lépett ki idén a PNL-ből, mert Antonescu a PSD-vel elfajult ellentétek miatt kiléptette a pártot a kormányból.

Tăriceanu továbbra is a PSD és a liberálisok közötti összefogást szorgalmazza a PNL–PDL-szövetség helyett, ezért hálából a PSD voksaival Antonescu helyére a szenátus elnökévé választották. Az elnökválasztáson való indulása is a PSD-nek kedvez, hiszen ezzel megosztja a jobbközép szavazókat.

Tăriceanu az egyik legtehetősebb politikus, hat autóval – köztük egy Lanciával és egy Mercedesszel –, egy motorkerékpárral, három bukaresti és egy tengerparti lakással, valamint egy snagovi hétvégi házzal rendelkezik. Számláin mintegy 600 ezer eurót tart.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés