2008. május 23., 00:002008. május 23., 00:00
A Jurnalul Naþional címû országos lapban megjelent nyilatkozatában az újságíró nem a hivatalosan megvádolt Omar Hajszam szíriai üzletembert, illetve ennek közeli barátját, Mohamed Munafot tekinti az igazi tetteseknek, hanem úgy véli: elrablásuk valójában a román titkosszolgálat és az államfõi hivatal közös akciója volt, amellyel eredeti tervüket, Hajszam félreállítását próbálták elkendõzni. Ohanesian szerint Hajszamot azért voltak kénytelenek félreállítani, mivel húsz év alatt, amíg Romániában tartózkodott, pénzügyi birodalmat épített ki az ország keleti részén, amelynek révén tetemes támogatásokat juttatott olyan terrorista szervezeteknek, mint a Hamász vagy a Hezbollah. Ezekhez a manõverekhez a politikai osztály segítségére is szükség volt – állítja Ohanesian, hozzátéve: az üzlet a Szociáldemokrata Párt kormányzása alatt virágzott, ám a NATO-csatlakozást követõen változtatni kellett a helyzeten. Ekkor lépett közbe Traian Bãsescu és az általa irányított apparátus. Ohanesian szerint az államfõ beleegyezett elrablásuk megszervezésébe, mivel így adva volt a lehetõség Hajszam félreállítására.
A három újságíró elrablásának ügyében készült nyomozati anyagot egyébként ötven évre titkosították, így egyelõre feltételezésekrõl van szó. Mint arról beszámoltunk, Hajszamot azzal vádolják, hogy egyéb ügyletei miatti felelõsségre vonását szerette volna elkerülni a három újságíró elrablásának kitervelésével, majd a szabadon bocsátásukban nyújtott segítséggel. Hajszamot 2006-ban vették õrizetbe, rá egy évre azonban szabadlábra helyezték, mivel vastagbélrákban szenved. Miután elhagyta a börtönt, gyógyintézetbe utalták be, ám ekkor eltûnt az országból. A szíriai üzletembert elõször csalás, bûnszervezet létrehozása és pénzmosás miatt helyezték vád alá. Az ügyészek szerint Hajszam több millió eurós kárt okozott az államnak. Ezekben az ügyekben azonban a törvényszék rendre úgy döntött, hogy az üzletember szabadlábon védekezhet, így csupán az újságírók elrablásának ügyében tartották fogva. Az üzletemberen kívül a román hatóságok vádat emeltek az iraki származású Mohamed Munaf amerikai állampolgár ellen is, aki az újságírók idegenvezetõje volt, utólag azonban azzal gyanúsították, hogy Hajszam cinkosa. Munafot késõbb egy iraki bíróság halálra ítélte, de az ítéletet késõbb megsemmisítették. Hajszamot 2007-ben távollétében húsz év börtönre ítélték.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.
Markó Béla volt RMDSZ-elnök pénteken az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggasztja az ország politikai helyzete.