Hirdetés

Alkotmánymódosító koalíciós igyekezet

A kormány szeptemberben kívánja kiírni az alkotmánymódosításról szóló népszavazást – erősítették meg tegnap Victor Ponta miniszterelnök korábbi kijelentését a kormányzó Szociálliberális Unión (USL) belüli források. A kormányfő tegnap megismételte: azt szeretné, ha a módosítások kidolgozásával megbízott parlamenti bizottság – amelyet Crin Antonescu, a szenátus elnöke vezet – húsvétig kidolgozza a módosító javaslatokat, amelyeket aztán nyilvános vitára bocsátanak.

Balogh Levente

2013. február 06., 07:062013. február 06., 07:06

A parlamentnek szerinte májusban vagy júniusban kellene szavaznia az új alaptörvényről, hogy aztán szeptemberben kiírhassák az új alaptörvény megerősítéséről szóló népszavazást. Ponta azt is elmondta: az új alaptörvényben rögzíteni szeretnék, hogy az államfőt ugyan továbbra is közvetlenül választják meg a polgárok, de hatásköreit szűkítenék, így a kormány kizárólag a parlamentnek lenne felelős. Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes közölte: az alkotmányba bele kívánják vinni a régiók fogalmát is. Ennek nyomán a szeptemberi referendumot követően kialakulhatnak az új régiók, és októberben megválaszthatják a régiós törvényhozásokat és vezetőket.

Nem minden szövetségese ért azonban egyet a kormányfő sietségével. Sorin Frunzăverde, a kormánykoalíció kisebbik pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke nem hisz abban, hogy idén befejeződhet az alkotmánymódosítási folyamat. A politikus – aki tavalyig a jelenleg ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) egyik vezetője volt – erről hétfőn este beszélt egy televíziós műsorban. Szerinte ugyanis mélyreható vitát kell folytatni a módosítás mikéntjéről, és világos választ kell adni arra a kérdésre, hogy az ország államformája elnöki vagy parlamenti köztársaság legyen. Rámutatott: nincs értelme siettetni az új alaptörvény elfogadását, hiszen rendkívül fontos dokumentumról van szó. Leszögezte: azt követően, hogy a parlament kidolgozza az új szövegváltozatot, azt a politikai pártoknak is meg kell vitatniuk, majd nyilvános vitára kell bocsátani, amelyen a szakmai és civil szervezetek is részt vesznek, és csak ezt követően lehet népszavazást kiírni az elfogadásáról. „Nem hiszem, hogy egy év elegendő. Az a fontos, hogy jó alkotmányunk legyen, amely tükrözze a romániai valóságot” – hangoztatta Frunzăverde, aki szerint az alaptörvény módosítását lassítani fogják a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) és Traian Băsescu államfő közötti ellentétek.

Az ellenzék sem rajong az ötletért: Sulfina Barbu, a Demokrata-Liberális Párt alelnöke már azzal sem ért egyet, hogy Antonescu vezeti a módosítást kidolgozó testületet, lévén, hogy nem rendelkezik jogi végzettséggel. Emellett úgy vélte, a mélyreható módosításhoz nem elegendő az USL által kitűzött időtartam.

Mint arról beszámoltunk, Victor Ponta kormányfő még a decemberi parlamenti választások előtt jelezte: ha az USL kormányra került, prioritás lesz az alkotmány módosítása még az idei év vége előtt, többek között azért, hogy még ebben az évben végbe mehessen az ország közigazgatási átszervezése, és létrejöhessenek az új régiók. 

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Szakértő: a fekete-tengeri földgáz kitermelése önmagában nem teremt jólétet

A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Szakértő: a fekete-tengeri földgáz kitermelése önmagában nem teremt jólétet
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból

Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból
2026. július 04., szombat

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)

Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)
2026. július 04., szombat

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket

Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
Hirdetés