Lemond Alina Gorghiu a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéről – ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be.
2016. december 12., 16:192016. december 12., 16:19
2016. december 12., 16:292016. december 12., 16:29
„Már tegnap tárgyaltam kollégáimmal, a megyei szervezetek vezetőivel, a központi vezetőség tagjaival. Számomra nem marad más hátra, mint lemondani a pártelnökségről. (...) Hozzám hasonlóan fog eljárni a párt több vezető tisztségviselője” – fogalmazott Gorghiu az Agerpres hírügynökség szerint. Hozzátette, továbbra is együtt fog dolgozni liberális kollégáival.
„Megtiszteltetés volt számomra, hogy két éven át a PNL elnöke lehettem. Megtiszteltetés volt együtt dolgozni mindenkivel, és biztosítom a kollégáimat, hogy továbbra is együttműködöm velük, a pártban elfoglalt pozíciómtól függetlenül” – hangsúlyozta Alina Gorghiu.
Sajtónyilatkozatában Gorghiu elmondta még, hogy hétfőn 18 órától találkozni fog annak a 20 megyei szervezetnek a vezetőivel, amelyek az országos átlag fölötti teljesítményt értek el a vasárnapi választáson, kedden pedig összeül a PNL országos politikai bürója, amelyen javaslatot tesznek a párt kongresszusának februári összehívására. Addig az alakulatnak ideiglenes vezetősége lesz, amelyet szintén az országos politikai büró ülésén jelölnek ki.
A PNL – a szavazatok 95,8 százalékának feldolgozása után – 20 százalék körüli eredményt tud magáénak a vasárnapi parlamenti választáson.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!