
Archív felvétel
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Hosszú sorok kígyóznak immár napok óta a román–magyar határátkelőknél, sokan panaszkodnak, hogy akár órákig is várakozniuk kell, amíg átjutnak Magyarországra.
2022. március 09., 09:562022. március 09., 09:56
A román határrendészet közlése szerint magyar kollégáik arról tájékoztatták őket, hogy
ez pedig megnöveli a várakozási időt mindazok számára, akik Romániából szeretnének Magyarországra jutni.
Az országos határrendészet közleménye szerint különben az ukrajnai háború kezdetétől kedden éjfélig 319 969 ukrán állampolgár érkezett Romániába. Ugyanakkor 234 369 ukrán állampolgár már elhagyta az ország területét.
Kedden 24 óra alatt 74 709 ember érkezett Romániába, ebből 28 888-an ukrán állampolgárok. Ez 2,5 százalékkal kevesebb az előző naphoz képest. Az ukránok közül 10 601-en Ukrajna felől, 16 465-en a Moldovai Köztársaság felől lépték át a határt egy nap alatt. Ugyanezen a napon 87 666-an távoztak az országból, ebből 25 506-an ukrán állampolgárok – írja az Agerpres.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A jelek szerint senkit nem vonnak majd felelősségre a 2018. augusztus 10-i bukaresti csendőrattak elrendelői közül, mivel a szombati nap a bűncselekmények elévülési határideje.
Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.
Határozottan visszautasította Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a Szociáldemokrata Párt (PSD) ajánlatát, hogy a két párt az RMDSZ-szel összefogva hozzon létre stabil kormányt.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy tervei szerint csütörtökön nyújtja be a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterek névsorát.
Többszöri sikertelen árverés után sikerrel járt a mangaliai Damen Shipyards hajógyár értékesítése, a csődbe ment fekete-tengeri üzemet a Rheinmetall hadiipari konszern vásárolta meg. Elkezdődhet a SAFE-akciótervben rögzített hajóépítési projekt is.
A romániai lakosok csütörtöktől a Stop Rasism platformon jelenthetik az antiszemita, romaellenes és idegengyűlölő incidenseket, akár áldozatként, akár a gyűlöletkeltő megnyilvánulások tanúiként – jelentette be a bukaresti kormány.
szóljon hozzá!