Miután az alkotmánybíróság délben alkotmányosnak találta a kóbor kutyák elaltatását lehetővé tevő jogszabályt, Traian Băsescu államfő délután alá is írta azt, így a törvény a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően hatályba lép.
2013. szeptember 25., 16:482013. szeptember 25., 16:48
2013. szeptember 25., 16:532013. szeptember 25., 16:53
Az államfő már korábban jelezte, hogy amennyiben a taláros testület nem találja az alaptörvénnyel ellentétesnek a jogszabályt, kihirdeti azt. A taláros testület szavazattöbbséggel elfogadott ítéletének indoklása szerint a törvényhozás figyelembe vette a korábbi alkotmányos kifogásokat, ennek nyomán az állatok elaltatása már nem az önkormányzatok kényétől-kedvétől függ, mivel a jogszabály rögzíti, milyen fokozatokon keresztül lehet idáig eljutni, az ebek elaltatását ezáltal a legvégső és legszélsőségesebb megoldásként határozza meg.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!