Hirdetés

Akut influenzapánik: tömegesen oltatja be magát az AH1N1 vírus ellen a lakosság

Tömeghisztériát váltott ki Bukarestben és az ország néhány megyéjében az új típusú influenza rohamos terjedése: a védőoltásért folyamodó lakosság valósággal megostromolta a járványkórházakban és más egészségügyi intézményekben kialakított oltóközpontokat a halálos áldozatok számának közel százra emelkedése nyomán. Az AH1N1 influenzavírus elleni vakcina iránti érdeklődés miatt a hatóságok kiterjesztették az immunitást biztosító intézmények körét.

Rostás Szabolcs

2010. január 11., 08:562010. január 11., 08:56

Homlokegyenest megváltozott a lakosságnak az új típusú influenzával szembeni hozzáállása a kór rohamos terjedése és a halálos áldozatok számának növekedése következtében. Miközben 2009 decemberében, vagyis a román gyártmányú vakcina elkészülte és a védőoltási kampány megkezdése után a legtöbben ódzkodtak attól, hogy beoltassák magukat, az elmúlt napokban jelentősen megugrott az immunitást biztosító ellenszer iránti érdeklődés.

A legnagyobb pánik Bukarestben érhető tetten, ahol a hét végén több ezren ostromolták meg a Matei Balş Járványtani Intézetet, és három-négy órát kellett várakozni a védőoltás beadatására. Nem gyérültek a sorok akkor sem, amikor a tömeges érdeklődést látva az egészségügyi hatóságok oltási központokat nyitottak a főváros többi kórházában is, az egészségéért aggódó lakosság ugyanis egyre nagyobb számban kereste fel ezeket az intézményeket is. Hivatalos adatok szerint az év első napjaiban országszerte megtízszereződött, és immár meghaladja a 250 ezret a védőoltást igénylők száma, az elmúlt hét végén pedig csak Bukarestben több mint hatezer személy kapta meg a vakcinát.

A lakosság hozzáállásának megváltozása alaposan meglepte a romániai egészségügyi illetékeseket, akik néhány héttel ezelőtt még azzal szembesültek, hogy sokan a hazai gyártmányú Cantgrip vakcina állítólagos mellékhatásai miatt kerülték az ellenszer beadatását. A vakcinából tavaly novemberben közel másfélmillió adagot gyártott le a bukaresti Ion Cantacuzino Intézet, majd a hónap végén megkezdődött az ingyenes védőoltási kampány, amelyet decemberben valamennyi, 16. életévét betöltött személyre kiterjesztettek.

Cseke Attila RMDSZ-es egészségügyi miniszter – aki hivatalba lépése után nem sokkal, december 28-án beoltatta magát – tegnap elégedetten nyugtázta, hogy a lakosság részéről fokozott igény mutatkozik a védőoltás iránt. A tárcavezető felkérte a háziorvosokat, hogy rendeljenek kellő mennyiségű oltóanyagot, és kapcsolódjanak be intenzíven pácienseik immunizálásába, hozzátette ugyanakkor, hogy jelenleg mintegy 1,3 millió vakcina található raktáron, szükség esetén pedig februárig újabb közel négymillió adag legyártható. Tegnap egyébként Sorin Oprescu főpolgármester bejelentette, hogy mától Bukarest 18 kórháza közül valamennyiben oltási központok nyílnak, ezzel egy időben a területi egészségügyi igazgatóságok is közölték, hogy a megyeszékhelyeken is létrehoznak több speciális rendelőt.

Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkár, a bukaresti Matei Balş Járványtani Intézet igazgatója különben úgy vélekedik, hogy a lakosság többnyire Toni Tecuceanu színész halála után kezdte belátni az új típusú influenza elleni védőoltás szükségességét. A többnyire a Prima Tv Kötekedők krónikája című szórakoztató műsorból közismert 37 éves színész január 5-én hunyt el a tüdőbetegségében előállt szövődmények miatt, szervezetében pedig kimutatták a H1N1-es influenzavírust is. A kór romániai megjelenése óta egyébként 6177-en fertőződtek meg az új típusú influenzától az országban, a halálos áldozatok száma pedig tegnapra 85-re emelkedett.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés