Hirdetés

„Konstruktív hozzáállást” ígért az RMDSZ-nek a PSD a kisebbségi jogok kapcsán

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ egyaránt határozottan ellenzi a levélben szavazás bevezetését, amelyet a nagyobbik kormánypárt, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) szorgalmaz – derült ki a legnagyobb ellenzéki párt és a jelenleg kormányon levő magyar szervezet vezetői közötti keddi találkozón.

Balogh Levente

2011. szeptember 06., 17:102011. szeptember 06., 17:10

Victor Ponta, a PSD elnöke a találkozót követően elmondta, hogy az RMDSZ támogatását kérte a levélben szavazás bevezetésének megakadályozásához. „Felhívtam a figyelmet a választási csalás azon, legsúlyosabb formájára, amelyet a PDL, személy szerint pedig Teodor Baconschi külügyminiszter tervez, nevezetesen a diaszpórában élők szavazatainak ellopására” – jelentette ki Ponta.

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke leszögezte: a szövetségnek komoly fenntartásai vannak a levélben szavazással szemben. „Komoly fenntartásaink vannak, és ha az RMDSZ-ben még nem is alakult a hivatalos álláspont erről a kérdésről, már beszéltem párttársaimmal, és nagy többségük nagyon vonakodik. Sohasem mondtuk, hogy egyetértenénk a javasolt szavazási módszerrel, fenntartásaink nagyon erősek” – hangoztatta Kelemen.

Mint arról beszámoltunk, Teodor Baconschi azzal próbálta meg alátámasztani a levélben szavazás szükségességét, hogy ily módon a határon túl élő románok számára is biztosítható a lhetőség, hogy éljenek állampolgári jogukkal. A PDL májusi kongresszusán ugyanakkor úgy nyilatkozott, ezzel akár egymillió szavazatot is szerezhet a PDL. Az ellenzék ennek nyomán attól tart, hogy a PDL így szeretné elcsalni a jövő évi választásokat.

Kelemen arról is beszélt, a szintén a PDL által szorgalmazott alkotmánymódosítás nem valósítható meg a jelenlegi parlament mandátuma alatt, mert a kormányoldalnak nincs kétharmados többsége. Ponta is leszögezte: a jelenlegi parlament nem módosíthatja az alkotmányt.

Emil Boc: tíz régió is lehet
Emil Boc kormányfő szerint a koalíció jövő heti, keddi ülésére már tudható lesz, hogy megvan-e a konszenzus a választások összevonásáról. A miniszterelnök hétfőn este elmondta, addig a koalíciós pártok mindegyike megvitatja az erre vonatkozó javaslatot. A közigazgatási átszervezés kapcsán kifejtette, arról ugyan a koalíció tagjai eltérően vélekednek, de a PDL hajlandó módosításokat is elfogadni, például arra vonatkozóan, hogy az államfő által javasolt nyolc nagyrégió helyett tíz jöjjön létre.

Az RMDSZ elnöke elmondta, a találkozón a nemzeti kisebbségek jogai is szóba kerültek. Leszögezte: a kisebbségi jogokat a parlamentben elfogadott törvényekkel kell szavatolni, olyanokkal, amelyek akkor is hatályban maradnak, ha az RMDSZ nincs kormányon. Közölték, hogy a PSD részéről konstruktív hozzáállást várnak el a kisebbségi jogok kapcsán, amire az ellenzéki párt ígéretet is tett.

Az RMDSZ-t egyébként Kelemen Hunor, Máté András, Markó Béla, Borbély László és Fekete Szabo András, a PSD-t pedig Victor Ponta, Liviu Dragnea, Viorel Hrebenciuc, Ilie Sârbu és Mircea Duşa képviselte a tegnapi találkozón.

Kelemen Hunor a találkozó kapcsán elmondta: hétfőn beszélt Emil Boc miniszterelnökkel, aki megértette, hogy természetes, a hatalom és az ellenzék közötti párbeszédről van szó, így nincs szó a kormánykoalíció felbontásáról. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a koalícióban sikerül megállapodásra jutni a választási renszer átalakításáról ésa választások időpontjáról, és ismét leszögezte: az RMDSZ csak olyan választási rendszert tud elfogadni, amely biztosítja az arányos képviseletet a kisebbségek számára. Az RMDSZ koalíciós partnere érdemben nem nyilvánított véleményt a szövetség és az ellenzéki párt közötti találkozóról: Sever Voinescu, a Demokrata-Liberális párt szóvivője csupán annyit mondott: mindenki azzal találkozik, akivel úgy gondolja, hogy megéri.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés