
2010. december 22., 13:272010. december 22., 13:27
Bukarest a schengeni csatlakozás játékszabályainak betartását kéri európai partnereitől, Emil Boc kormányfő szerint Románia nem tekinthető az EU „fekete bárányának”. „Nincs B terv, de jelenleg nagyon kevéssé valószínű, hogy a két ország a tervezett 2011 márciusi időpontban csatlakozhatna. Ebben a helyzetben csak annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk elérni, hogy a halasztás időtartama a lehető legrövidebb legyen. Ha azt vesszük alapul, milyen teljesíteni valói vannak még Romániának az igazságügyi reform folyamatának megfigyelésére hozott együttműködési és ellenőrzési mechanizmus keretében, akkor azt kell mondanunk, legkorábban 2012 közepére zárulhat le a folyamat. Az Európai Bizottság ugyanis a gyakorlatban is látni akarja, hogyan működik az új polgári és büntető törvénykönyv, erről pedig 2011 vége előtt nem lehet érdemi adatokat közölni. Vagyis jóval hosszabb időtartamról van szó, mint amilyent szeretnénk” – mutatott rá Orban, aki szerint a francia-német kezdeményezés károsan érinti majd a két ország Romániával fenntartott kapcsolatait.
Megkapta az Európai Bizottság a német és a francia belügyminiszter levelét, amelyben azt kérik, hogy az Európai Unió halassza későbbre Románia és Bulgária 2011 márciusára tervezett schengeni csatlakozását – jelentette be Cecilia Malmström belügyi biztos szóvivője szerdán. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem kívánják kommentálni a tényt. Mint arról beszámoltunk, Brice Hortefeux és Thomas de Maiziere keddi levelében egyebek között a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcban mutatkozó hiányosságokra hivatkoztak álláspontjuk indoklásakor. Mivel az EU-tagországok között határellenőrzés nélküli átjárást biztosító schengeni övezet bővítéséhez a tagországok egyhangú határozatára van szükség, a német és francia ellenszavazat azt jelenti, hogy a 2007 óta uniós tag Bulgáriának és Romániának várnia kell a csatlakozással.
| A bolgár államfő szerdán az Európai Unióval folytatandó párbeszéd mellett tette le a voksot a schengeni csatlakozás ügyében. Georgi Parvanov bolgár elnök elismerte, hogy a francia és német álláspontot a bulgáriai és romániai romák franciaországi kiutasítása befolyásolhatta. Az igazi magyarázat mégis az, hogy „munkánkat nem jól láttuk el” – mondta. „Meg kellene értenünk, hogy még milyen feladatokat kell elvégeznünk” – jelentette ki a a bolgár elnök. |
A román csatlakozás halasztásával kapcsolatosan Emil Boc kormányfő kedden este kijelentette: Romániának meg kell győznie európai partnereit arról, hogy az országot nem tekinthetik az EU fekete bárányának, és kifejtette: Bukarest csupán annyit kér, hogy tartsák be a schengeni csatlakozás játékszabályait, vagyis azt, hogy ugyanazokat a követelményeket támasszák Romániával szemben is, mint a többi országgal. „Többször is megismételtem: Románia teljesítette és teljesíteni fogja a schengeni csatlakozáshoz szükséges összes technikai feltételt. Bármilyen más, politikai megközelítés a csatlakozási szerződés megsértésének minősül” – mutatott rá Boc. A kormányfő egyúttal leszögezte: Románia tisztában van azzal, mekkora felelősséget jelent az Unió külső határának őrizete. Mint arról beszámoltunk, Traian Băsescu államfő a keddi nap folyamán diszkriminációnak nevezte Romániával szemben a német és a francia kezdeményezést.
Titus Corlăţean, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora az ügy kapcsán arról beszélt: értesülései szerint a német-francia kezdeményezés azért született meg, mert a román kormány „afrikai szintű” kenőpénzt követelt a francia Vinci cégtől azért cserében, hogy neki ítélje a Brassó-Comarnic autópálya-szakasz megépítését.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.